Dévényi Kinga (szerk.): Varietas delectat: Tanulmányok Kégl Sándor emlékére.

III. KAPCSOLÓDÓ TANULMÁNYOK - Szombathy Zoltán: Az irodalom mint vallásjogi probléma

SZOMBATHY ZOLTÁN rágalmazásként kezelendő-e, mint az explicit sértések. Sőt, sokszor még olyan sértő (de gúnyversekben és beszédben mindennapos) kifejezéseket is a qadf fogalmával írtak le, mint például „te szabó-ivadék" vagy „te berber", „te perzsa". Ha ugyanis az illető apja nem volt szabó, illetve berber, illetve perzsa, akkor ebből számos jogtudós szerint logikailag az következne, hogy az anyát egy szabóval/berberrel/perzsával hozta hírbe a költő, azaz házasságtörés vádjáról (qadf) beszélhetünk.

1

7 További fogalmak is léteztek, amelyeket hasonlóképpen kiterjesztve alkalmazhattak a jogtudósok, ha irodalmi szövegeket kívántak elítélni; itt említhetjük például az istihfaf bi-1-Qur'än (kb. „tiszteletlenség a Korán iránt") fogalmát és hasonló kategóriákat. Nem elszigetelt eset, hanem kifejezetten általános tendencia tehát, hogy muszlim vallásjogtudósok eltekintettek egy szöveg vagy kijelentés szándékának, műfajának, hangnemének és kontextusának vizsgálatától és kizárólag a szó szerinti jelentést nézték, vélhetően szándékosan. Egy ellentétes megközelítés Másfelől azonban ez a szemléletmód nem volt kizárólagos; ellenkező nézetek szintén megjelennek a vallásjogi forrásanyagban. Ezeknek alapjául az szolgált, hogy az iszlám vallásjog - egy híres hadd alapján - elvileg szükségesnek tartja egy cselekedet (vagy éppen kijelentés) megítélésekor a szándék (niyya) vizsgálatát. A kimondott vagy kikövetkeztethető szándék vizsgálatának kívánalma egy sor jogi kérdés megítélése során megjelenik, ilyenek lehetnek például adott esetben az esküformulák vagy a blaszfémiagyanús megjegyzések szóban vagy írásban.

1" Az alábbi szöveg egy 10-11/16. századi hanafita szerző tollából elvi szinten is megfogalmazza, hogy a vallásjog tudósainak igenis tekintetbe kell venni egy-egy kijelentés kontextusát és szándékát: 1

7 Ld. pl. Ibn Öuzayy 1982: 362; al-Wansarísí 1401/1981 2.422-23; Ibn Muflih 1422/2002: 3.371-74; as-SäfiT 1429/2008: 8.359-62; al-Mäward! 1409/1989: 348-50; Ibn as-Saläh 1406/1986: 2.470; an-NawawI 1419/1999: 128-29; as-Samarqandí 1425/2004: 260-61; al-Walwälig! 1424/2003: 2.248-49; Ibn Hazm, é. n.: 12.219 skk; atTüsí 1342-43: 2.743-44, 2.749-50; Ibn Miftäh 1424/2003: 10.99-101, 10.108-11; Ibn Hubayra 1423/2002: 2.194-95, 2.197. 1

8 Ld. pl. Ibn as-Saläh 1406/1986:2.664; al-Haytami é. n. (1): 361; as-Samarqandí 1425/ 2004: 210; al-Waíwal'igí 1424/2003:2.352. 138