Terjék József: Kőrösi Csoma-dokumentumok az Akadémiai Könyvtár gyűjteményeiben. Budapest, 1976.
I. Körösi Csoma Sándor - a tibetisztika megalapítója - Őshazakutatás és tibetisztika
16 irodalomban, tudja, hogy ezek a kérdések egyáltalán nem közömbösek, mert az, hogy tevékenységének központjául mit tartunk, eldönti tudományos munkájának becsét, sőt emberi értékét is. Az egykorú magyar közvélemény Csornában csak a magyar őshazakutatót látta, s igy a remélt és várt eredmények elmaradásával meg is születik a csalódottság, melynek nem formálója, hanem csupán kimondó— ja Eötvös József, aki 1843-ban megtartott emlékbeszédében a következőket mondja: "méltó, hogy mi, kikhez a tudomány tiszta szolgálata jutott feladatul e hazában, meg ne feledkezzünk a fáradhatatlan munkásról, ki célját, éppen mert az ember erejénél magasabb vala, el nem érheté ugyan, ki az igazságot, melyet kerese, föl nem találhatá egészen - de ki éltének egész erejét egy célra irányozva dicső példája a férfiúi állhatatosságnak ..." Eötvös humánus hangvételű, de mégiscsak elmarasztaló értékelésü sorai hosszú időre meghatározták a Csornáról alkotott közvéleményt. Csoma sorsának tragikus ábrázolása talán a vesztett szabadságharc utáni magyar közhangulattal is összhangban állhatott, azonban fő oka mégiscsak az volt, hogy nemcsak közeli barátai, de az előbb idézett, kétségtelenül európai látókörű Eötvös József is Csoma tibetisztikai munkásságát mellőzve működésének központjába a sikertelen magyar őshazakutatást állította. Hogy milyen volt a közmegítélés Duka Tivadar fellépte előtt, azt legpontosabban Stein Aurél fogalmazta meg: "Magyarországon a hazafias érzés a kalandos tudós emlékét szerette benne. Komoly nyelvészek hajlandók voltak Csoma céljairól és eredményeiről valami szánakozó türelmetlenséggel beszélni. Megadván a kellő tiszteletet önfeláldozó kitartásának, mégis csak azok közé a nemes rajongók közé sorolták, a milyenekben sohasem volt hiány magyar földön, a kik kritikai módszerektől függetlenül egyedül csak a képzelt etymonologia fata morganáitól vezettetve, igyekeztek ad majorem glóriám patriae a magyar nemzet eredetét sorjában az ősi ázsiai művelődés minden székhelyével, Assyriával, 1 Khinával, Indiával és a többi, egybekapcsolni". A róla alkotott vélemények ismeretében forduljunk talán a legilletékesebbhez, magához Csornához. Hogy mit tartott céljának elindulásakor, azt már láttuk. Miként nyilatkozik azonban erről a későbbiek folyamán? 1825 januárjában kelt (Kennedy századoshoz irt) levelében már fontos