Fekete Gézáné (szerk.): Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK közleményei 37. Budapest, 2001)

BABUS ANTAL: Egy hagyaték regénye. Lengyel József kéziratainak sorsa

378 Babus Antal Kör alapító tagjai között találjuk. A többiek „hazai" kommunisták voltak, s igen fontos állásokat töltöttek be. Gyurkó László a Huszonötödik Színház élén állt, a Valóság munkatársa volt, később országgyűlési képviselő lett. Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint a Lenin, Október és a Kádár-életrajz. Almási Miklós az ELTE esztétikai tanszékét vezette, ami akkoriban bizalmi állásnak számított. Egyidejűleg a Kritika, a pártos marxista folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Major Ottót a legkeményebb években, 1952-ben és 1956-ban tüntette ki a hatalom József Attila-díjjal. Sükösd Mihály a Valóság szerkesztője, az ideológiai elvárásoknak eleget tevő, kipróbált és sokat foglalkoztatott publicista volt. Lengyel József 1975. július 14-én bekövetkezett halála után a hagyaték sorsa ennek a Kuratóriumnak a kezébe került. Lengyel a rá jellemző naivitással és jóhiszeműséggel úgy gondolta, hogy halála után a kuratóriumi tagok lázas munkába kezdenek, s mindent elkövetnek hagyatéka sorsának rendezése érdekében. Még azzal is megbízta a Kuratóriumot, hogy osszák fel egymás között a munkát, s intézzék ne csak kiadott és kiadatlan műveinek hazai és külföldi megjelentetését, hanem dolgozzák fel noteszait, magnószalagjait, rendezzék levelezését, regisztrálják és vegyék számba a hagyatékot. Nem számolt azzal, hogy a tagok döntő része elfoglalt, aktív társadalmi életet élő ember, akik elsősorban saját karrierjük és életművük építésére fordítják idejüket és energiájukat. A Kuratórium adhatott engedélyt fotómásolatok készítésére, dönthetett könyvkiadásról, rádió-, tv-, filmügyekben — ezzel nem is volt különösebb probléma. A feldolgozás és regisztrálás azonban kényes kérdésnek bizonyult. Amint várható volt, a Kuratórium legtöbb tagja a már említett okok miatt nem bírt időt szakítani az ilyen jellegű munkára. A végrendelet más szempontból is több problémát vetett fel, mivel nem jogászi alapossággal fogalmazódott, jogi szempontból több ponton sebezhető volt, s inkább Lengyel József „írói munkássága" részének tekinthető. Az író végrendeletében három örököst nevezett meg: feleségét, Ancipo Csikunszkaja Olga Szergejevnát, leányát, Lengyel Tatjánát és élettársát, Margittay Ilonát. Egyszerűsítette a helyzetet, hogy felesége mindenről lemondott, semmire sem tartott igényt. A bonyodalom abból támadt, hogy Lengyel Tatjána, az író akkor még Moszkvában élő, szovjet állampolgár leánya sérelmesnek találta a végrendeletet, s 1975 őszén hagyatéki tárgyalásra került sor. Ez a tárgyalás a bizalmatlanság és gyanúsítgatás légkörében zajlott. Az egyik oldalon állt Lengyel Tatjána, a másikon pedig a Kuratórium, illetve némi túlzással azt mondhatnám, hogy a magyar állam. A Kuratórium tagjai attól tartottak, hogy a hagyaték a szovjet állampolgárságú leány révén kikerül az országból. Ezt a gyanút táplálta az is, hogy Lengyel Tatjána érdekeit dr. Kaszó Elek, a Szovjetunió Budapesti Nagykövetségének ügyvédje képviselte. 1949-ben hivatalból ő védte Rajk Lászlót a koncepciós perben! Tudjuk, hogy milyen sikerrel. Az is köztudott volt, hogy a Rajk-per forgatókönyvét a háttérből szovjet tanácsadók vezényelték. Annak ellenére, hogy Kaszó sohasem volt kommunista párttag — baloldali szociáldemokrata volt —, védőügyvédi munkásságának ez az eseménye rossz ajánlólevél volt a Kuratórium tagjai szemében. Ilyen előzmények után a hagyatéki tárgyalást kimondatlanul is a szovjet—magyar szembenállás jellemezte. A „magyar" fél érdekeit Dornbach Alajos — az 1990-es rendszerváltozás után az SZDSZ politikusa és a Soros Alapítvány kuratóriumi alelnöke — védte, akit Konrád György és Bíró Yvette szer-