Fekete Gézáné (szerk.): Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK közleményei 37. Budapest, 2001)

ORMOS ISTVÁN: Kaufmann Dávid és gyűjteménye

230 Ormos István téneti forrásokat, amelyekhez számos jogi eset leírása társul, az egyébként inkább szűkszavú és tömör Weisz-katalógus kimerítő részletességgel tárgyalja (31—79. o.).

35 A kéziratok jelentős része Olaszországból származik — ebben a tekintetben megemlíthetjük, hogy Kaufmannak sikerült megvásárolnia Marco MORTARA (1815—1894) kiemelkedő mantovai rabbi teljes kézirat- és könyvgyűjteményét. (1895. — Ezek a művek kötésük alapján ma is könnyen azonosíthatók.) A jemeni eredetű vallásos költeményeket (pijjútokat) tartalmazó becses kéziratokat egy M. ADELMANN nevű kereskedő vásárolta számára elsősorban Jemenből bevándorolt zsidóktól Jeruzsálemben — ő a Közel-Kelet más vidékeiről is szerzett be kéziratokat és ritka könyveket Kaufmann számára. Sok mindent vásárolt egy N. RABINOWITZ nevű müncheni antikváriustól is. A gyűjtemény legjelentősebb darabja minden kétséget kizáróan az A 50 jelzetű Misna-kézirat, az ún. Codex Kaufmann, amely a hagyományos zsidó törvényirodalmat tartalmazza héber nyelven a 2. században megszerkesztett formában — ismeretes, hogy a Misna képezi a Biblia utáni kor főművének, a Talmúdnak az alapvető alkotórészét (2. ábra).

3

6 A három ma ismert teljes Misna-kézirat közül a tudományos közvélekedés kéziratunkat tartja a legjobbnak. Minthogy a kéziratnak nincs kolofonja — valószínűleg elveszett az idők folyamán —, keletkezési idejéről és származási helyéről megoszlanak a vélemények — így pl. GOLDZIHER Ignác szerint Dél-Arábiából, míg KRAUSS Sámuel szerint Olaszországból származik.

3

7 A mai álláspont a következőkben foglalható össze: 35 Néhány példa. A ISI

4

3: Responsum egy rabbi ellen, aki megengedte egy nem zsidónak, hogy szabbatkor gyászruhát készítsen zsidók számára. Weisz 1906. 36. A 152

1

8: Egy idős asszony hozzá akart menni egy fiatalemberhez, ám az első házasságából származó fia nem akarta megengedni, hogy a vőlegényt a Tórához hívják és elmondják a szokásos pijjút-költeményeket. A közösség tagjai szembeszálltak vele. Weisz 1906. 41. A 154

8: Egy olasz városban a levantei kereskedők adómentességet élveztek, és nem kellett vámot fizetniük, amennyiben nem telepedtek le ott. Több levantei azonban állandó lakosként is meg akarta tartani ezeket az engedményeket. Zsinagógai vita a levanteiek és az olaszok között. Weisz 1906. 49. A 155"

9: Szabad-e tubákolni böjti napon? Weisz 1906. 54. A 156

9: Egy asszony teritőt ajánl fel egy zsinagógának. A teritő elkészül, és ünnepeken használják is a zsinagógában. Kérdés: az asszony halála után a terítő része-e az asszony örökségének, avagy a zsinagógáé? Weisz 1906. 55. A 15 8

2

8: Egy liba gyomrában, amelyet több más libával együtt főztek meg, találtak egy szöget. Mi a helyzet a rituális tisztaság szempontjából? Weisz 1906. 60. 36 A képen feltűnik két lyuk a lap alján: rajtuk keresztül látható az előző lap szövege. Ugyanakkor oldalunkon a szöveg szépen kikerüli a lyukakat, tehát azok nem utólagos sérülés következtében keletkeztek. A pergamen nagyon drága anyag, tehát gazdaságosan jártak el vele: néhány kisebb lyuk nem volt elegendő ok arra, hogy csak úgy eldobják. 37 GOLDZIHER Ignác: Kaufmann Dávid könyvtára. (Olvasta Goldziher Ignácz r. t. az április 23-iki ülésen.) = Akadémiai Értesítő 1906. 309. Sámuel KRAUSS: Die Kaufmann'sche Miscbna-Handschrift. = Monatsschrift für Geschichte und Wissenschaft des Judentums 1907. 460. Goldziher nem említi, mire alapozza kijelentését. Ami Krausst illeti, a kézirat épp nála volt, amikor a Kaufmann Gyűjteményt Gomperz Róza az Akadémiának ajándékozta, az Akadémia pedig haladéktalanul visszakérte a kéziratot, s igy csupán a kézirat egy kis részét (a Násim és Neziqin rendet) volt alkalma beható vizsgálat tárgyává tennie. Ezen belül is, úgy tűnik, kizárólag egy — ha jól értem, mindössze alig néhány helyen jelentkező — különleges helyesírási szokás, az <s> hang/betű előtti alefprostbeticum alkalmazásából következtet az itáliai eredetre, minthogy ez a szokás szerinte elsősorban az olaszokra volt jellemző. KRAUSS 1907. 65.