Fekete Gézáné (szerk.): Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK közleményei 37. Budapest, 2001)

VEKERDI LÁSZLÓ: A Bolyai-gyűjtemény a Bolyai-kutatásban

104 Vekerdi László tudott huzamosabb ideig Marosvásárhelyen tartózkodni, feldolgozás céljából több kéziratot magával vitt, melyek többé nem kerültek vissza eredeti helyükre. De ez természetesen nem csak Stáckellel történhetett meg.'"

4' A kéziratok sorsának is megvan a maga — jórészt még tisztázásra váró — története. A Bolyai-kéziratok és az Akadémia — mendemondákkal körüllengett — kapcsolatát viszont Fráter Jánosné tisztázta. „Az Akadémia matematikus tagjai közül Hunyadi Jenő jelentette az 1868. jún. 15-i akadémiai kisgyűlésben, hogy a bordeaux-i akadémia kiadványában értekezés jelent meg Bolyai János Appendixéről. Ennek nyomán hívja fel az Akadémia figyelmét, hogy a két tudós hagyatékát a marosvásárhelyi kollégiumtól kérje kölcsön az Akadémia átvizsgálás végett. A RAL-ban lévő iratok alapján pontosan követni lehet a felküldött iratok sorsát. Eleinte úgy tűnt, hogy a magyar matematikusok megfeledkeztek a hagyatékról. Két külföldi tudós: Boncompagni Balthasar és Hoüel Jules ugyanazon év és szinte egynapon (1871. júl. 7. és 9. ld. RAL 688/1871) írt levelének sürgetésére — és Pauler Tivadar közbenjárására — az Akadémia bizottságot alakított a hagyaték átvizsgálására."

4

8 A részleteket Szénássy Barna ismertette az Adalékokban, a Schmidt-dossziéban talált Hoüel-levelelc alapján. Innét tudjuk meg, hogy Boncompagni herceg Hoüel kérésére írt Eötvös Józsefnek a Bolyai-hagyaték feldolgozásának az ügyében, amiről aztán ő beszámolt fiának írt híres és gyakran idézett (szinte kötelességszerűen idézett) levelében.

4

9 Eötvös válaszolt Boncompagninak, ő pedig (egyes konvencionális részek elhagyásával) lemásolta és „elküldte a választ Hoüel címére. Ilyen kerülő úton szerzünk tudomást Eötvös sorairól:"

5

0 Szénássy közli Eötvös sorait, azután hozzáteszi: „Eötvös Józsefben valóban az ügyért lelkesedő, annak fontosságát átérző egyén vette pártfogásába a dolgok irányítását. Ha a halál 1871. febr. 2-án nem vet véget az életének, akkor bizonyára gyorsabban haladt és kedvezőbben alakult volna a Bolyai-hagyaték földolgozása." Számos érdekes részletet közöl Szénássy Hoüel Schmidt Ferencnek írt leveleiből, melyekben a francia matematikatörténész felhánytorgatja a földolgozás lehetőségének megvizsgálására kiküldött Bizottság — számára — érthetetlen huzavonáját: 47 WESZELY Tibor: Bolyai János emlékezete. In: Bolyai-emlékfüzet. A Kilátó különszáma. Szerk. STAAR Gyula. Bp. 1985. 7-18. 48 Katalógus 13. 49 Lásd pl. DÁVID Lajos: A két Bolyai. 1979. 361-362, ahol („A két Bolyai - az idő sodrában" c. tanulmányában) Sarlóska Ernő idézi: „A magyar társadalom figyelmét idegenek hívják fel Bolyai Jánosra. 1869 júliusában Eötvös József így ad hírt a fiának, Lorándnak: »A napokban levelet kaptam a római akadémia matematikus osztálya elnökétől, melynek örültem és elszomorodtam egyszerre, s melynek tartalmáról most sem tudom, büszkék legyünk-e rá vagy piruljunk [...]«" 50 Adalékok 81.