Fekete Gézáné: A Magyar Tudományos Akadémia jutalomdíjai. 2. 1859–1900 (A MTAK közleményei 36. Budapest, 2000)
Első Magyar Általános Biztosító Társaság alapítványa 1860-
ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁG ALAPÍTVÁNYA 1860-* Az 1857-ben megalapított Első Magyar Általános Biztosító Társaság mihelyt megalapozta üzleti tevékenységét, „hazafias közcélok" támogatásával is bizonyítani kívánta működésének nemcsak üzleti, hanem közhasznú voltát is. A Társaság munkájában az üzleti szellem a legmagasabb etikai felfogással párosult, melynek első tanúságát a B iztosító Társaság 1860. máj. 21-én tartott választmányi ülésének jegyzőkönyve 1 őrizte meg. Ezen az ülésen került felolvasásra gróf Desewffy Emilnek, az MTA elnökének levele, melyben a Biztosító Társaságtól a Magyar Tudományos Akadémia „szükségeinek fedezéséhez, különösen pedig saját palotájának felépítéséhez" anyagi hozzájárulást kért. Erre a felhívásra született meg a Társaság részéről az a választmányi határozat, mely részben az MTA, részben pedig a Társaság céljait kívánta szolgálni. Ennek értelmében a Társaság 1000 forintot adományozott az akadémiai palota felépítésére, továbbá tudománypártolási célból évenként 500 forinttal járult hozzá az Akadémia alaptőkéjéhez. Az évenkénti 500 forintból 300 forint állt az Akadémia rendelkezésére az alábbiakban megnevezett célra, a 200 forint pedig évenként tőkésítésre került mindaddig, amíg abból 10 000 forint képződött. A Biztosító Társaság a tőke kamatainak felhasználását - az Akadémia belátása szerint - statisztikai és nemzetgazdasági célokra, különösen pályakérdések kitűzésére javasolta felhasználni. A Társaság saját érdekeit is figyelembe véve, kérte az Akadémiát, hogy az első években „biztosítási, különösen életbiztosítási számításoknak alapul szolgáló népességi és halandósági mozgalmak tűzessenek ki jutalomkérdés vagy adatgyűjtés tárgyául", továbbá, hogy a jutalom az Első Magyar Biztosító Társaság nevében adassék ki. A Biztosító Társaság alapítványi elhatározását az 1861. máj. 2-i közgyűlés szentesítette. 1878 végéig az alapítványi összeg 6100 forintot tett ki. A Társaság az 1879. márc. 15i közgyűlése 2 úgy határozott, hogy a már összegyűlt 6100 forint tőkét 10 000 forintra egy összegben kiegészíti és felhasználásra átadja az Akadémiának. Az alapítványt, az alapítványi összeg átutalását az Akadémia az 1879. márc. 31 -i összes ülésen 3 jelentette be, majd az alapítványt ügyrendbe 4 iktatta. Az MTA Nemzetgazdasági és Statisztikai Bizottságának közreműködésével 1880-tól megtörtént a jutalomkérdések kiírása. Ezt megelőzően, az alapítást követően, 1864 elején egy 1000 forintos jutalmat tűzött ki a Biztosító Társaság a vámpolitika kérdésében, ami * Pompéry János: Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság fennállásának negyedszázados évfordulóján. Bp. 1883. Franklin. 23,29. p. 1 Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1857-1907. Bp. 1908. Pallas. 82-83. p. 2 Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1857-1907. Bp. 1908. Pallas. 109. p., Ért. 1879. 67-68. p. 3 Ért. 1879.75. p. 4 MTA ügyrendje. MTA Alm. 1881. 107. p.