Fekete Gézáné: A Magyar Tudományos Akadémia jutalomdíjai. 2. 1859–1900 (A MTAK közleményei 36. Budapest, 2000)
Rózsay József-alapítvány 1887-
RÓZSAY JÓZSEF-ALAPÍTVÁNY 1887Kőrösi József az MTA levelező' tagja, mint néhai Rózsay József (1815-1885) Rókuskórházi főorvos, akadémikus végrendeletének végrehajtója levélben 1 értesítette az Akadémiát az elhunyt alapítványtevő szándékáról. Az ügy az 1887. okt. 23-i igazgatósági ülésen és az 1887. okt. 31-i összes ülésen került bejelentésre. Rózsay József 5000 forintot hagyott az Akadémiára, hogy az összeg kamataiból két évenként valamely orvosi vagy természettudományi munka nyerjen jutalmat. Az örökhagyó szándékának megfelelően az 1888. febr. 27-i összes ülésen 2 a III. osztály, névszerint Hőgyes Endre és Szily Kálmán által beterjesztett ügyrendi javaslat 2 évenként felváltva valamely orvosi vagy természettudományi kérdés kitűzését javasolta. Első ízben 1890-ben vált esedékessé az orvosi témájú pályázat kiírása. Csak olyan saját kutatásokon, kísérleteken alapuló, önálló becsű munkák tarthattak igényt a jutalomra, melyek ténylegesen új ismeretekkel gazdagították a tudományt. Az ügyrend úgy intézkedett, hogy a pályázat sikertelensége esetén az esedékes két évi kamat a megelőző négy év folyamán megjelent legjobb, legönállóbb magyar orvosi vagy természettudományi értekezést, felfedezést vagy találmányt illesse meg. A fentiek alapján a tervezetet az 1888. febr. 27-i összes ülés elfogadta és a Rózsayalapítványt ügyrendbe 3 iktatta. 1. 1890 2. Az idegrendszemek a veszettséggel és az ellene való immunitással járó kémiai változásai 3. Udránszky László kapott megbízást a téma kidolgozására 4. A központi idegrendszer chemiai összetételének megváltozásáról a veszettség folyamán. = Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 10. 1891/1892. 71-82. p. 5. Hőgyes Endre, Klug Nándor 6. Ért. 1890. 306. p„ 1894. 289-290. p„ RAL 97/1890, RAL 119/1890, RAL 44/1894, RAL 335/1894 1. 1892 2. Az Alföld és Duna-Tisza közének geológiai kutatása és térképezése 3. Halaváts Gyula kapott megbízást a téma kidolgozására 1 RAL 481/1887 2 Ért. 1888.20-21. p., RAL 180/1888 3 MTA alapszabályok és ügyrend. Bp. 1892. MTA. 119-122. p.