Kónya Sándor: A Magyar Tudományos Tanács 1948–1949 (A MTAK közleményei 35. Budapest, 1998)

II. - 8. A Magyar Tudományos Akadémia átszervezése - A) Változás a Magyar Dolgozók Pártja tudománypolitikájában

Jellemzéssel". Azoknak a „fasiszta vagy ellenségesen reakciós' akadémikusoknak a neveit, „akiktől meg kellene szabadulnunk". Ezt a példányt feltehetően Gerőné készítette. A 28 név közül 26 az MTA I. és II. Osztályához tartozott.

1

2 A jelentés a már idézett Gerő levélben jellemzett párttaktikát ismételve ezzel a megállapítással kezdődött: „Az Akadémia tekintetében a Párt taktikai álláspontja az Akadémia lassú meghalasztása, a teljes passzivitás volt." E taktika magyarázatául a következő okokat sorolta fel: „1. Helytelen lett volna 'román útra'

1

3 lépni és az Akadémiát szétverni, mert akkor elveszítettük volna az intézmény anciennitásában rejlő értéket. 2. Nem voltak és ma sincsenek olyan marxista tudományos kádereink, akikkel a részben szétvert Akadémia helyeit feltölthettük volna. 3. Számítanunk kellett az akkor még csak körvonalaiban kialakuló népfront polgári rétegei oldaláról bizonyos jogosnak látszó ellenállással az Akadémia erőszakos szétverése esetén. 4. Szembe találtuk volna magunkat még a haladó intellektuellek tekintélyes részével is." Ha kezdetben Gerő és a legfelső pártvezetés szűk köre az Akadémiáról „az elhalatás" útján történő megszüntetését képzelte is el, nyilvánosan, különösen 1948 óta a pártdokumentumokban, megnyilatkozásokban az Akadémia átalakításának igénye fogalmazódott meg. Egyébként ellentmondás van a taktika indoklásában is. Ha nem „szétverés", hanem „elhalatás" útján akarták az Akadémiát megszüntetni, vajon miért törődtek „az intézmény anciennitásában rejlő" értékkel. A jelentés következő része azokat az okokat sorolta fel, amelyek szükségessé tették az eddigi taktika megváltoztatását. Az érvelés követte a Gerő levelében foglaltakat. Három pontban részletezte az Akadémia egyre több gondot okozó aktivitását. (Gerő levelében: „mert bár az Akadémia elhalatására vettünk irányt, az Akadémia halódva ugyan, de mégis létezik és esetenként bizonyos aktivitást fejt ki, amit kívülről nehéz irányítani.")

14 A jelentés szerint: „l.A haladásra hajlamos, de mégis teljesen polgári gondolkodású akadémikusok őszintén kezdik becsülni a Párt tudományos programját. 2. Az Akadémia opportunistái a haladó tudósok uszályában annyira dörgölőznek a Párthoz, hogy túllőnek a célon és ezáltal a Tudományos Tanács munkájában állandó nehézségeket okoznak (látszólag demokratikus pályázatok kiírása, a III. Osztály ötéves tervének gondolata, általában bekapcsolódás a haladó tudomány minden felszíni jelenségébe). 3. Az Akadémia aktivizálódási vágya sok esetben lehetetlenné tette a Párt passzív magatartását, így a Tudományos Tanács kénytelen volt többször beavatkozni, s ez ma már az erőszak látszatát kelti, amivel elveszítjük a passzív magatartásunkkal eddig megszerzett fölényünket. 4. A Tudományos Tanács eddigi eredményei - minden elkövetett hiba ellenére is olyan tekintélyt szereztek a tudósok körében a Párt politikája számára, hogy az akadémikusok tekintélyes része meg volna elégedve, ha a Tudományos Tanács aktívan belefolyna az Akadémia ügyeibe." Majd, mint ahogyan Gerő a levelében, a jelentés is a végére hagyta a fő érvet: „5. Sabanov és Gluscsenko elvtársak itt jártukban felkeresték a Tudományos Tanácsot és akkor Gluscsenko elvtárs figyelmeztetett bennünket arra, hogy a Szovjet Akadémia minden elvtársi együttérzés mellett sem ismerheti el a Tudományos Tanácsot Magyarország reprezentatív tudományos szervének, hanem akarva, nem akarva kénytelen az Akadémiát annak elfogadni és ettől az álláspontjától nem térhet el. " 181