Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)
Dokumentumok
sulat vezérigazgatójának képviseletében eljáró akadémiai tag a bizottságban szavazati joggal vesz részt. A bizottság jelentését a többséget alkotó tagok egyike szerkeszti és terjeszti elő a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlésének második napján. A nagygyűlés a jutalom odaítéléséről titkos szavazással, kétharmad szótöbbséggel dönt. Ha a kétharmad többséget senki sem nyeri el, a nagygyűlést követő összes ülés egyszerű szavazattöbbséggel határoz. Ha a többséget ekkor sem kapná meg senki, a jutalomdíj összege az alapítványi tőkéhez csatolandó. A nagygyűlés, illetőleg az azt követő összes ülés eltérhet a bizottság javaslatától és a díjat olyannak is odaítélheti, akit a bizottság nem hozott javaslatba, hanem akit az ülésnek szavazatra jogosított egyik tagja élőszóval ajánlott. V. Azon tudományos (művészi) értékű művek elbírálásánál előnyben részesítendő az a mű, amely tárgyánál, tartalmánál, szempontjainál vagy esetleg keletkezése körülményeinél fogva a magyar nemzeti szempontokat fokozottabb mérvben szolgálja. VI. Az alapítvány hozadékának legfeljebb tíz százaléka a bírálók tiszteletdíjára fordítható. VII. A jutalomban részesített mű (találmány) szerzői joga (tulajdonjoga) a szerzőé marad. VIII. A jutalomdíj Berzeviczy Albert születésének évfordulóján, június hó 7-én adandó ki. IX. A díj odaítélését a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közülésén és az ezen ülésről a napilapoknak adott közleményben közzé kell tenni. Arra az ünnepi közülésre, amelyen a díj odaítélése közzététetik, a Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat igazgatóságát meg fogja hívni. 298