Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)
Dokumentumok
43. Ormódy Amelie-alapítvány 126. §. Ormódi Ormódy Vilmos, elhúnyt neje Ormódi Ormódy Amelie emlékezetére 1903. nov. 13. kelt alapító-levelével 10.000 koronát fizetett be a M. I Akadémia pénztárába, azon rendeltetéssel, hogy annak kamataiból a M. T Akadémia minden harmadik esztendőben 1000 kor. jutalommal tüntessen ki egy —egy könyvalakban vagy könyvalakú folyóiratban megjelent eredeti magyar szépirodalmi művet, akár egyes költeményt, akár egész verskötetet vagy regényt, elbeszélést vagy színdarabot, melynek általános becsén kívül az a főérdeme, hogy az örök női eszményeket a költészet szép eszközeivel kiválóképen szolgálja. A jutalom bezárólag az 1907-ik évtől kezdve minden harmadik esztendőben (tehát 1910., 1913. stb.) kerül kiadásra. Az 1000 koronán túl rendelkezésre álló kamatösszeg a bírálók tiszteletdíjára fordítandó, az ennek kiutalványozása után pedig esetleg még fönmaradó fölösleg a M. T. Akadémia tulajdona marad. Birálókul a M. T Akadémia I. osztálya minden harmadik évben öttagú bizottságot küld ki, mely szótöbbséggel határoz és jelentést szerkeszt az összes ülés elé, mely a jutalom kiadásában dönt. A bizottság kisebbsége is terjeszthet véleményt az összes ülés elé. A jutalommal csak magasabb színvonalú, irodalmilag becses mű tüntethető ki. Ha az alapítvány különleges fő feltételének megfelelő ily mű nem találtatnék, a jutalom kiadása a következő három évi időköz leteltéig elhalasztandó, mikor is két, esetleg, ha több jutalmazási időközből maradt volna föl jutalom, több munka is jutalmazható. Az ilyformán fölszaporodott jutalmak időközi kamatjai a bírálók tiszteletdíjaira és a jutalmazás körül esetleg fölmerült költségekre fordítandók, ill. a M. T Akadémia tulajdonául tekintendők. A jutalomra igényt tartó művek nyomtatott könyvalakban, annak világos megjelölésével, hogy az Ormódi Ormódy Amelie-jutalomra pályáznak, küldendők be a M. T. Akadémiához a köztudomásra adandó határnapig. A biráló bizottság azonban nincsen kötve a beküldött művekhez, hanem ajánlhat a M. Tud. Akadémiának oly művet is, mely nem pályázott. A művek megítélésében a biráló bizottság az irodalmi színvonal és az alapítvány különleges czéljának szem előtt tartása mellett szabadon jár el és az örök női eszményeknek formában feltűnőbb vagy irányzatosabb magasztalását a belső érték rovására előnyben részesíteni nem tartozik. Jutalmazásra ajánlhat tehát oly művet is, melyben a női erények magasztos voltát csak egy—egy, esetleg mellékes nőalak lelki és jellemrajza példázza. A jutalom minden alkalommal azon összes-ülésen adandó ki, mely az alapító elhúnyt hitvese születése napjához (április 2.) legközelebb esik, e kijelentéssel Ormódi Ormódy Amelie emlékezetére. 44. Péczely József alapítványa 127. §. Péczely József akadémiai rendes tag, 1841 ápr. 13-ikán kelt alapító levelével 5000 pengő forintot ajánlott fel oly föltételek mellett, "hogy ezen summa az évenkénti kamatokból mindaddig növekedni engedtessék, míg évi kamataiból (a Társaság alaptőkéje növelésére fordítandó hatodnak levonása után) száz aranyos jutalom formáltathatik, mely évenként, egyik esztendőben a magyar (legszélesebb értelmében vett) történettudományból fölteendő kérdés legjobb megfejtőjének; másikban egy, tárgyát 219