Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)
Dokumentumok
Ez alapítványhoz Gomperz Róza úrhölgy a maga részéről 25 darab dúsan illuminált héber pergamentkéziratot kapcsolt, melyek a bennök foglalt olasz származású miniaturák és szines képek révén szakértők Ítélete szerint műtörténeti szempontból kiváló beccsel birnak. Kikötötte, hogy e gyűjtemény, értékének megfelelő módon helyeztessék el s mint Gomperz Róza-alapítvány kezeltessék. A M. Tud. Akadémia 1906 január 29-én tartott ülése örömmel és hálával fogadta el a nagylelkű adományt s a könyvtár kezelésére nézve kikötött föltételeket készséggel helybenhagyta. 28. Kautz Gyula alapítványa 113/b) Néhai Kautz Gyula t. és ig. tag, volt akadémiai másodelnök, 1906. január elejéről keltezett okmányban 4000 (négyezer) koronát hagyományozott a M. Tud. Akadémiának, mely összeg „kamatainak olyképen való felhasználását óhajtja, hogy minden harmadik évben valamely közgazdasági vagy államtudományi vagy történelemphilosophiai (időközben megjelent) kiválóbb dolgozat, értekezés, essay, nevemre való hivatkozással, vele a II. osztály Ítélete alapján megjutalmaztassék. Ha a Nagyjutalom sora az itt említett tudományszakok valamelyikére esnék, az én alapítványom három évi kamatai, mint kisebb mellékdíj valami kisebb, de értékes dolgozat szerzőjének lenne adható". És alább: „Ezen intézkedésem helyett: az Akadémiának Igazgatósága a 4000 koronát jó belátása szerint más módon és czélra is alkalmazhatja; de (ha lehet) olykép, hogy nevemről említés történjék". Az Igazgató-Tanács, a II. osztály javaslatára, e hagyományra vonatkozólag következőkép intézkedett: 1. A 4000 kor. tőkének hét évenként összegyűlt kamataiból jutalom létesíttetik, mely Kautz Gyula nevét viseli. 2. Ez a jutalom a Nagyjutalom mellékjutalmát képezi azokban az években, melyekben a Nagyjutalom a társadalmi tudományokra esik és oda ítéltetik annak a műnek, mely a Nagyjutalommal kitüntetett munkához értékre legközelebb áll. 3. Ha a Nagyjutalom ki nem adatik, a Kautz Gyula mellékjutalom a társadalmi tudományok terén megjelent munkák közül a viszonylag legjobbnak ítéltetik oda, föltéve, hogy az önmagában értékes dolgozatnak lett minősítve. 4. Minthogy a Nagyjutalom legközelebb 1913-ban esik a társadalmi tudományokra, a Kautz Gyula-jutalom 1913-ban kivételesen az alapítványi tőkének addig összegyűlt kamataiból alakittatik. 5. Egyebekben 1. fönt a Nagyjutalomról szóló 83. a és 85. szakaszokat. 29. Kautz Gyula nevére, Schreiber Ignácz alapítványa 114. §. Schreiber Ignácz, kir. tanácsos, az osztrák—magyar bank főtanácsosa, Bécsben 1909 május hó 3-án kiállított alapító levelével néhai Kautz Gyula volt másodelnök, igazgató és rendes tag nevére 10,000 korona alapítványt tett, oly rendeltetéssel, hogy „annak kamatai minden harmadik évben olyan magyar nyelven írt nemzetgazdasági munkának kiadására fordíttassanak, mely munka méltó néhai Kautz Gyula emlékéhez. Ezen munkának czímlapján mindenkor kiteendő, hogy az néhai Kautz Gyula emlékezetére Schreiber Ignácz által alkotott akadémiai alapítványból adatott ki." 1. Az alapítvány neve: Schreiber Ignácz alapítványa Kautz Gyula nevére. 212