Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Bevezetés helyett

BEVEZETÉS HELYETT A kötet címlapján olvasható „Mikszáthiáda" szó azt fejezi ki, hogy az egymás után következő harmincegy tanulmánynak mindenkor Mikszáth Kálmán a központi hőse. Az író életének egyik-másik szakasza, az egyes műveinek értelmezése, az alkotási folyamat egy-egy állomásának többször stílusjegyeken keresztül való kibontása a tanulmányok közvetlenül kitűzött célja. Röviden: „Mikszáthiáda" címmel a Mikszáth-fílológia művelésében eddig elért eredményeimet kívántam kötetbe foglalni. A mikszáthi életművel való első találkozásom a gyermekkor és az ifjúság éveihez vezetnek vissza: már akkor magával ragadott a mester varázslatos meseszövése, helyzetek teremtése és alakjainak formálása. Kutatói pályám kezdetén a XIX. század utolsó harmadának gazdagon virágzó irodalmi élete kötötte le a figyelmemet, pontosabban a széppróza, a novella alkotói vonzottak, előbb Iványi Ödön, majd Thury Zoltán. Az ő művészi pályájuk feltárása és megismerése más fényviszonyok körébe állította Mikszáth Kálmán életét, sőt életművét is. Kutatási lehetőségeim úgy alakultak, hogy 1957 —1958-ban a gyermek Mikszáth tanulmányainak színhelyén, Rimaszombatban kutatva megtalálhattam a kisgimnazista iskolai szárnypróbálgatásainak dokumentumait. A Selmecbányái iskolai éveket bemutató írás egy másik, másfél évtizeddel később a helyszínen végzett kutatás eredményeit foglalja össze. Ez a tanulmány már a textológiai munka jegyében készült: a Mikszáth Kálmán Összes Művei 38. kötetében megjelent A tavaszi rügyek című önéletrajzi elemekből szőtt elbeszélés jegyzetapparátusába illeszkedett. A „Mikszáthiádia" többi huszonkilenc tanulmánya is közvetlenül vagy közvetve a Mikszáth-textológia terméke. Összefoglaló jegyük az, hogy a szegedi évek után újból a fővárosi sajtóhoz szegődött Mikszáth Kálmán írói tehetségének kibontakozását követik az 1880-az évek elejétől az 1890-es évek derekáig. Ezek az írások azt a közel másfél évtizedet illesztik a filológia nagyító lencséje alá, amely az újságírónak és az írónak egyaránt meghozta az elismerést. Az újságírónak a parlamenti karcolatok, A t. Házból típusú írások százaival, a szépírónak előbb az elbeszélések, majd a regények egymás után megjelent köteteivel.