Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

A két alma mater

56 idevalónak.. Az előzőekből már érzékelhető, hogy az eltávolítása nem lehetett témája egy ünnepi kiadványnak, amely az iskola történetét mutatta be, és amelynek megjelenését Mikszáth Kálmán 5 ft. adománnyal elősegítette. 2 1 Hasonlóan tapintatosan szól az önképzőköri eseményekről a Breznyik­féle iskolatörténetnek 1896-ban megjelent kiegészítése is 2 2 A két társszerző az önképzőkör kapcsán a következőt írta Mikszáthról: Scholtz elnöksége idejében volt a körnek tagja Mikszáth Kálmán, előbb mint al-, később mint főjegyző részt vett a kör igazgatásában is, később azonban bizonyos kicsinyes dolgok mi­att kivált a körből. Az első műve, amellyel fellépett, „Egy fogoly levelei" c. köl­temény, melyről a bírálója azt jegyzi meg, hogy: „a munka az epistolához közelít és sikerült is némileg, amennyiben didaktikus eszmékkel szépen telve van, csak dalszerű külalakjában tért el az epistolától". Egy másik költeményét „Az öreg nemes" címűt „eszméjének szépsége miatt, habár a kidolgozás gyengébb is" érdemkönyve vették; „Az én Gyuri bácsim" c. humoreszkjével pedig az egész kört felvidámítá. „Dicséretet érdemel a szerző műve miatt. Érdemkönyvbe irandó." A „Petőfi sírja" és „Otthon" című költeményeiről azt mondja a jegyzőkönyv: „az elsőben mind az eszme, mind a kivitel megfelel céljának s a mű ezen fényoldala könnyen felejteti el velünk azon csekély hibát, amely imitt­amott az ütem dallamossága hiányában áll. A másik mű tökéletesen sikerült, mert az események benne lélektanilag és természethíven vannak ecsetelve. Mindkettő egyhangúlag arra ítéltetik, hogy az érdemkönyv lapjain foglalja el méltó helyét". Ezen kívül megjelent néhány elbeszélése az ifjúság által szerkesztett „Korány"-ban is. Többször fellépett szavalni is és a jegyzőkönyv er­ről is dicsérőleg nyilatkozik. Megemlíthetjük még, hogy az ő „Gyula vezér" c. balladája nyerte meg a díjat, melyet a kör első alkalommal tűzött ki a végből, hogy tagjait annál nagyobb munkásságra ösztönözze. A kör tagjai tisztelték, becsülték fényes tehetségéért, s működéséről a kör alelnöke is dicsérőleg nyi­latkozott: „ha Mikszáth így fog fejlődni kitűnő beszélyíró lesz belőle". A kör tagjai között eltöltött idő rá nézve minden bizonnyal csak jótékony hatással volt, s a kis társaság is örökké büszke lesz arra, hogy tagjai között láthatta.« 2 3 20. 1. h. 450 - 451.1. 21. I.h. 473.1. 22. »A Selmecbányái ág. hitv. ev. kerületi lyceum története. Összeállították és 1889 — 1896. évig kiegészítették Hlavatsek András és Király Ernő. Selmecbánya, 1896.« 23. I.h. 121-122.1.

Next

/
Thumbnails
Contents