Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Politika — közélet — újságírás

247 pártjairól 1, ez az írás bizonyosan nem Mikszáthtól származott; 1884. decemberi füzetben ifj. Ábrányi Kornél »A méltóságos főrendek« c. karcolatát közölte 2. Az 1885. januári füzetben látott napvilágot Fenyvessy Ferenc »Az etikett a politikai világban« című eszmefuttatása 3, de ez inkább tanulmány, mintsem karcolat. A folyóirat februári füzete Hentaller Lajos »Az alsóház« c. írását közölte 4, míg a márciusi számban Sturm Albert »Egy képviselőházi ülés« c. karcolata jelent meg 5. Megállapítható, hogy az utóbbi két írásmű közelíti meg leginkább azt a szándékot, amelyet a Magyar Sálon szerkesztősége az 1884. októberi számában jelzett, de az is szembeötlő, hogy a szemlélet frissességét és szellemességét tekintve messze el­maradtak Mikszáth karcolataitól. Mikszáth és a Magyar Sálon szerkesztőségének kapcsolatához tartozik azonban az is, hogy az elkövetkező két évben is találhatunk próbálkozást annak érdekében, hogy a mikszáthi parlamenti karcolatok hangulatát átplántálják a folyóirat hasábjaira. 6 De ezek csak újra meg újra megtett kísérletek, a sorozatos közlésig nem tudtak eljutni. Egyéb dokumentumok híján csak feltételezésekre hagyatkozhatunk abban a kérdésben, hogy miért nem folytatta Mikszáth a Magyar Sálon októberi számában megkezdett cikksorozatát. A jelek arra mutatnak — és ezt megerősítik a Pesti Hírlapban közzétett karcolatok elemzése is -, hogy A t. Házból c. írások éltető eleme volt az azonnali reagálás, a helyzetek és jelenségek értelmezése vagy értékelése. Erre a havonta megjelenő folyóirat kevéssé volt alkalmas. A parlamenti események és a cikk megjelenése között eltelt idő túl hosszú volt ahhoz, hogy írónk a maga addig kialakított módján kísérje figyelemmel az üléseket, hiszen az újabb tárgyalási napok újabb eseményei elfeledtették a korábbi furcsa, ironikus in­terpretálásra alkalmas helyzeteket. E feltételezésünket alátámasztja az a tény is, hogy írónk 1884 október végétől november végéig öt alkalommal az Ország-Világ hasábjain jelentkezett A hét története c. karcolatával, amelyben az elmúlt egy hét társadalmi, kulturális ese­ményeinek szellemes felidézésén kívül összefoglaló képet próbál rajzolni a parla­menti ülések fontosabb mozzanatairól is. A beszámolóknak ezt a szövegét szem­1. 215-217.1. 2. 242 - 246.1. 3. 393 - 399.1. 4. 498 - 502.1. 5. 607 - 612.1. 6. Ld. Magyar Sálon 3. köt. 1885. ápr. 1. 6-9. 1. Mikszáth: A generális; Magyar Sálon 4. köt. 1885. dec. 1. 228 -231. Mikszáth: Az országházból; Magyar Sálon 4. köt. 1886. febr. 1. 484 - 488. Mikszáth: AtHáz.

Next

/
Thumbnails
Contents