Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

A két alma mater

17 szabadságharcban ő is fegyverrel harcolt, majd a bukás után három évig nevelősködött. 1852-ben az osgyáni evangélikus gimnázium tanára lett. Az egyesüléskor vált a rimaszombati iskola tantestületének tagjává. 1855-ben nyelvtudásának elmélyítésére nagyobb utazást tett Németországban és Fran­ciaországban, de Belgiumban és Svájcban is megfordult. Tizennyolc évi tanítás után 1870. február 18-án halt meg. Mikszáth Kálmán rimaszombati tanárai közül — a bemutatottakon kívül — Gáborhelyi Endre segédtanárról csak azt tudjuk, hogy 1857-ben hívták meg és az 1861/62-es tanév folyamán már meg is vált a tantestülettől. 2 0 Tóth József rajztanárról - bár tizenöt évig működött az iskolában (1855-től 1870-ig) - az iskola évkönyvei nem nyújtanak bővebb tájékoztatást. * Az 1850-es évek végén működő tanári kart e néhány vázlatos vonással talán sikerült korunkhoz közelebb hozni. Az iskolában uralkodó légkörből is megsejthettünk valamit. De a gimnázium hétköznapjairól, a tantárgyakról, az iskolán belüli és kívüli diákéletről azonban jószerével semmit sem tudunk. E fejezet bevezető soraiban már utaltam arra, hogy Mikszáth korai bi­ográfusai igen keveset tettek az akkor még hozzáférhető adatok tüzetes megvizsgálására. A rimaszombati diákévekről csak általánosságokat olvashatunk. A vélemények abban megegyeztek, hogy Mikszáth közepes tanuló volt. De oly téves adatok is találhatók, amelyek arról értesítenek, hogy az „ezernyolcszázhatvanadik év őszén került a kis Kálmán Rimaszombatba... 1867-ig volt itt. A gyenge tanulók közé tartozott. Egy osztályt meg is ismételt". 2 1 Az általánosságokon előszőr — és sajnos eddig utoljára — Kálniczky Géza lépett túl. Említett füzetében felhasználta a rimaszombati gimnázium anyakönyveit. Felsorolja a bejegyzésekben szereplő különböző névírási for­mákat, foglalkozik a fejlécekben olvasható eltérő születési dátumokkal. 2 2 A kosztadók nevét is számba veszi és magyarázatokat fűz a nevekhez. 2 3 A Mik­száth iskolai előmenetelét dokumentáló osztályzatokat csak részben közli, 20. Bodor István: I. m. 197.1. 21. Gyöngyösy László: I.m. 22.1. 22. Kálniczky Géza: I.m. 11-12.1. 23. Uo. 8-9.1.

Next

/
Thumbnails
Contents