Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Élmény és olvasmányélmény

218 „megokosodásának" hiánya teremtette meg Tiszaeszlár pogrom-hangulatát, hanem a Verhovay-féle dzsentrik mögé felzárkózó antiszemita középnemes urak, akik a vérvád meséjével akarták visszafordítani a történelem óramutatóját. A mikszáthi okfejtés végső célja a politikai taktikából jelszóvá iktatott általános választójog bevezetése elleni tiltakozás. A mű szövegébe hirtelen belevágó politikai eszmefuttatás a Vasárnapi Újság 1907. augusztus 4-én megjelent folytatás-részletébe csöppent bele, de előzményei még a megyei ellenállás felszámolásáért taktikázó darabont-kormány tevékenységének idejére nyúlnak vissza. Kristóffy, a Fejérváry kabinet belügyminisztere 1905 júliusában, hogy a koalíció látszólagos nemzeti jelszavairól elterelje a figyelmet, felhasználva a munkásmozgalom évtizedes követelésére vonatkozó jelszavát, királyi jóváhagyással az általános választójog bevezetése mellett szállt síkra. A Kristóffy-féle tervezet kettős célját — a vármegyei dzsentri ellenállásának megtörését és a forrongó munkásosztály követeléseinek elhárítását — mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az általa meghirdetett „általános választójog" bevezetése azt jelentette volna, hogy míg korábban az ország lakosságának 6,29 százaléka, addig a tervezet szerint 15,74 százalékra „nőtt" volna a választók száma. Az általános választójog gondolatának felvetése részben elérte célját: ideig-óráig megzavarta a koalícióba tömörült „lázadó" ellenzéki pártokat, és bizonyos mértékig elősegítette az uralkodó osztályok közötti megegyezést. A választójogi reform bevezetéséről a megegyezés után az uralkodó osztályok „megfeledkeztek", csak a munkásosztály és a radikális polgári csoportok követelésére vették újból elő, de ekkor már Andrássy Gyula bábáskodott körülötte és az általa elkészített tervezet mindennek nevezhető, csak „általános választójoginak nem. Mikszáth idézett keserű megnyilatkozása az általános választójogról, bár kissé kétértelmű fogalmazásban, a meggondolatlanul mindenfelé kapkodó úri politika ellen irányul. Ekkor még csak a vármegyei ellenállókkal szemben való taktikázást lát e manőverben, egy év múlva már felismeri ennek a politikai cselfogásnak többélű voltát. Marczali Henrik történelmi munkájának „olvasása közben" a történelmi tények különböző szemszögből való interpretálására példaként egy száz év múlva alkotó histórikus háromféle nézőpontjából a választójogi reformok értékelésének különböző módozatait mutatja be. Az első változat szerint Ferenc József a „bölcs és demokratikus érzésű király" önként belátja, hogy a szélesebb néprétegeket is be kell vonni a hatalomba, tehát életre hívta a reformot. A második változat szerint: „1905-ben és a következő évben olyan hatalmas ellenállást fejtettek ki a magyar főurak és a megyékben uralkodó nemesség az akkori politikai rendszer ellen és a közös hadsereg némi magyarosítása mellett, hogy a király nem látván többé támaszait a nemesi osztályokban, hatalmuk ledöntését vette tervbe ...