Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)
A két alma mater
12 légkörében tették meg. A maguk módján vettek részt koruk közéletében. A forradalom leverése egyéni életüket, terveiket, vágyaikat törte derékba. A tanári kar nagyobb része fiatal erőkből állott. 1857-ben a harmincévesek generációjához tartoztak. E tény arra figyelmeztet, hogy e réteg tagjai a reformkor gyermekei voltak, gondolkozásukban a nemzeti feléledés világa mély és kitörülhetetlen nyomokat vésett. Iskolás éveik légkörét az 1840es évek hangulata töltötte meg, férfi koruk küszöbén olyan élmény és megrázkódtatás érte őket, amely a történelem folyamán csak kevés nemzedéknek adatott meg: 18-20 éves fejjel tanúi lehettek a szabadságharcnak. De nemcsak tanúi, hanem tevékeny részesei is voltak a forradalmi harcoknak. A tanári kar két rétegében mutatkozó nemzedék-különbség azonban nem volt olyan nagy, hogy a szemléletüket kialakító történelmi és társadalmi jelenségek ne azonos forrásból táplálkoztak volna. A különbség csak az volt, hogy az idősebb nemzedék már meglett emberként élte át a 40-es évek forradalmi fellendülését, a fiatalabbak nemzedéke pedig ebben az évtizedben vált érett emberré. A két réteg szemlélete tehát azonos forrásból táplálkozott. Ez a körülmény magyarázza, hogy a rimaszombati iskola szelleme sajátos színt jelentett az abszolutizmus Magyarországán. A haladó nemzeti gondolkodás szigete volt ez az iskola a nemzeti elnyomás tengerében. A nemzeti tradíciókat plántálták át az ifjú nemzedékbe a magyar irodalom nagyjainak megszólaltatásával és a múlt történelmének felidézésével. Ennek a szellemnek a fuvallata oly mély nyomokat hagyott a fogékony gyermekiélekben, hogy kerek fél század múlva is elevenen éltek Mikszáth lelkében a rimaszombati emlékek: „Fagyos világ volt ez akkor. Minden melegség bennszorult az ilyen intézetekben. Ezek voltak még a végvárak, amelyekben a magyar levegőt lehetett szívni. Ezek a férfiak, akik akkor itt tanítottak, nem afféle tanügyi bácsik voltak (ahogy most képzelné az ember), hanem az utolsó generálisok, akik titokban hadsereget nevelnek, ügyes politikusok, akik óvatosan, nagy furfanggal belecsepegtetik a rideg, száraz tananyagba azokat az édes érzéseket, melyekből a hazaszeretet lombosodik ki, bűvészek voltak, akik úgy tudják mutogatni a múltat, hogy benne látszik kidomborodva a jövő, próféták voltak, akikben a hit nem szétfolyó ábránd, hanem élőfa, mely gyökereit beleereszti a fogékony gyermeki szívekbe." 1 3 Arról, hogy pontosan milyen eszközökkel érték el ezt a Mikszáth Kálmán által leírt eredményt, ma már nem tudunk. Csak feltételezésekre bízhatjuk ma13. Mikszáth Kálmán: Fábiy János. Vasárnapi Újság, 1908. 6. sz. - Újra közölve: M. K.: Hátrahagyott munkák. 20. k. 155.1.
