Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Élmény és olvasmányélmény

168 Ez pedig úgy történt, hogy amelyik fejezetben vagy életrészletben hézag mutatkozott, ahol homály volt vagy valami ellentmondásszerű látszott, és ahol nem éreztem magamat biztosnak, azt leközöltem a lapokban mutatványnak, mire megindultak a cáfolatok, helyreigazítások s mindenféle fajtájú fenekedések, melyektől a csontjaim el nem törtek, hanem ahelyett olyan világosság gyúlt a bizonytalan adatok ködébe, hogy szilárd lépésekkel haladhattam tovább. Szóval a barátaimnál csak az ellenségeim segítettek nagyobb igyekezettel. így írtam meg a könyvet anélkül, hogy fáradságot okozott volna, inkább élvezetet. A sajtó jól fogadta, superlata, érdemén túl (de ennek a bizonyítását ne tessék tőlem várni), és csak egy megjegyzésre szorítkozom. Egy-két ilyen „könyvmegbeszélésből" kilógott az a tűnődés: vajon életrajz-e a ,Jókai és kora" vagy valami más? És nézzük csak, mi adott okot erre a tűnődésre? Az, hogy nincs benne az a megszokott adag az író műveinek úgynevezett boncolásából, hanem csak az élete van rajzolva, szóval annyira tiszta életrajz — tűnődnek az illető recenziók írói -, hogy talán nem is életrajz, mintha azt mondanák egy tollkésre, hogy talán nem is tollkés, mert nincs benne, amit a tollkésben gyakran találnak, se dugóhúzó, se fogvájó, se kis fűrész, hanem csak tollkés. A Jókai műveivel egyébiránt eleget foglalkoztam könyvemben, valamint kinyomtatási metódusával, igaz metódusával, de nem olyan mértékben és nem olyan sablonok szerint, mint mások, noha könnyű lett volna abból a garmadából, amit a kritikusok egy félszázadon át Jókairól írtak, kiszedni egy félkötetre valót, s a saját házi mártásomban fölszervírozni, — de én megvallom, egy percig sem szándékoztam oly életrajzot írni, mely az ős biográfiákhoz hísonlítson és századik legyen a kilencvenkilenc közt. Mert meggyőződésem, hogy az életrajz és a művek széptani méltatása lehet ugyan együtt is, de annyira különböző dolog a kettő, hogy jobb ha külön tárgyaltatik. Két különböző tehetség kell hozzá. Életet lehelni a száraz életrajzi adatokba más dolog és megint más dolog felboncolni a műveket. A művek különben megvannak és megmaradnak és akár mit mondjon is a széptani boncoló róluk, azok az olvasókra nem az ő fejtegetései szerint, hanem az ő műveltségük és ízlésük szerint fognak hatni s a következő generációk ítélete alá is tartoznak; ellenben az író egyénisége és életfolyamatja fölött végképp bezárodott az akta, s idők harasztja hullván reá, folytonosan bágyadtabb, homályosabb. Az egyszerű józan ész diktálja tehát, hogy főleg azt kell megeleveníteni, ami holt, ami nem maradt meg az íróból és ami