Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Élmény és olvasmányélmény

THALY KÁLMÁN KURUCKORI VILÁGA MIKSZÁTH ELBESZÉLÉSEIBEN I. Ne nyitogassuk a történelmet Mikszáthnak a kuruckort felidéző elbeszélése néhány héttel azután látott napvilágot, hogy Thaly Kálmán »Irodalom- és míveltségtörténeti tanulmányok a Rákóczi-korból« című testes munkája a könyvkereskedésekben megjelent. A könyv hamarosan Mikszáth kezébe került, hiszen ő maga is éppen ezzel a korral foglalkozott: ebben az időszakban közölte folytatásokban a Magyar Ifjúság A két koldusdiák című regényét. A jelen elbeszélés Thaly művének hatására keletkezett, a mű atmoszférája ragadta meg Mikszáth Kálmánt. A történet hősének nevét elhallgatja, sőt a körülmények felvázolásával — ikertestvérként szerepelteti alakjait - homályt teremt. A történettudomány ugyanis nem tart számon olyan két jelentős vitézt, akik ikertestvérek lettek volna. A történet poénje azonban magyarázza az írói megoldást: »De a magyar főrendiházban csak az egyik testvér maradékai ülnek... Nem a nagy szabadsághősé ... hanem annak a másiknak a maradékai, kinek a neve ott van a nyugta alatt... azok ülnek ma a főrendiházban, és hivatkoznak a történelemre...« Az elbeszélésnek ez a summázata az író támadása a főrendiház ellen.

1 A két testvérről, az egyik árulásáról, a másik gyanúba keveredéséről szóló történet, az elpártolt testvér elfogatása és furcsa kiszabadulása mind olyan motívum, amely az író írói képzeletének a szülötte, a történelmi tényektől függetlenül életre hívott mese. Az elbeszélésnek azonban van néhány olyan motívuma, amely történelmi tényeken alapszik, és Mikszáth Thaly Kálmán jelzett művében találhatott rájuk. E motívumok egy részére, mint A Két koldusdiákban felbukkanó mozzanatra Király István már utalt.

2 De e helyen ismét hivatkoznunk kell az átvételekre, mert fényt derítenek Mikszáth alkotó módszerére. Bevezetőben hőséről szólva megjegyzi, hogy »Legendák szerint nem fogta a golyó«, majd az eltagadott 1. Ld. részletesebben alább. 2. ld. MKÖM 3. köt. 301., 334., 335., 338.1.