Gyárfás Ágnes, Bárány Péter: Az első magyar bölcseleti mű és története. Jelenséges lélekmény (A MTAK közleményei 27. Budapest, 1990)

Szó-, fogalom-, hely-, névmutató

354 tiszta értelem foganatjai rationes intellectus puri 57 [Érti alatta azt az érzékszervi észlelésen alapuló különleges képessé­günket, amely a jelenségek friss képeit, a látott, hallott, olvasott, tehát csak "jel" által meglévő adatainkat összegzi és konklúdálja. Az egymás mellett, fölött, alatt sorakozó képek közötti rendszeral­kotó képességünk alapelemei a tiszta értelem foganatjai, melyek] Merő hahogyságok [megegyezés, feltétel, 1. ott] és merő módok, me­lyek altal az érzéseket és képeket közönségesen észre veszszük. Már pedig mind a' kettő folyadékja a' mi eszünk erejének, melyet ugyan a' termeszei belénk öntőt /l. ott/ de mégis észrevevés nélkül semmi fo­ganatot se várhatunk belőle. 118 tiszta értelem foganatjai Kant szerént érzésen kívül valók /transzcendentális/ 57 tiszta értelem foganatjai lélek valóságán épültek és az észnek a' nyomra való tekéntetét meghatározzák. De mégis a' tapasztalas nélkül meg nem esmerődhet­nek, tehát az érzések előtt ezek nem igazi foganatok. 118 tiszta értelem foganatjai Mind akik védelmezik, mind akik víjják a'velünk született képeket, abban megegyeznek, hogy az érző eszközök [a] kútfejei minden érezhető képekk minden ... foganatokk, a' tapasztalásból vett minden aksziomáHc /tudtomokk/ és hogy az érző eszközök bír­nak bennünk' a' tiszta értelemnek foganatjaira. 118 titkos készület [lappangó betegség] 217 Tizedik Leo pápa halála 170 Tizenkettedik Károly 196 Tizennegyedik Lajos 196 todulás:... halmos rea' tódúlása miat... tolvaj: A'gyakorlott tolvaj akkor se tartóztatja meg magát a' lopástól, midőn már ele­gendő kincset vert rakásra. 196 tolvaj; a' tolvajlás oka 99-100 tolvaj; viszket a' tenyere 149 tompa eszű - éles eszű 18 tornyok és házak tetejére másztanak 223 többi emberek esmerése 2 töb nyomat, superpondium ... ha nagyobb a' dolgoknak megkevánása, anak megutalá­sánál vagy ellenkezőleg, akkor a' kedv töb nyomatban vagyon. 181

Next

/
Thumbnails
Contents