Gyárfás Ágnes, Bárány Péter: Az első magyar bölcseleti mű és története. Jelenséges lélekmény (A MTAK közleményei 27. Budapest, 1990)

Irodalmi, történeti és költött személyek

221 A kellemetes és kellemetlen ágazatos kútfői a mi belső javaink, kipallérozott eszünk és szivünk, külső javaink, mint a becsületünk, egészségünk, gazdagságunk. Ide tartozik az egyindulatúság, vagyis szimpátia és mások megbecsülése, lelki, testi javainak értékelése. A Szomorú és Víg alapvető kútfői az érzékenységnek. "Elegendő példáink lehetnek ebben a Szomorú játékok" (165.). A szomorú történetekben jeles emberek képe lép előtérbe, akik veszedelemben forognak, néha gonosztévők tettei indítják szívünket könyörületességre. Vegyes érzelmek ezek, mert gyönyörködünk az emberi jelességekben és bánkódunk ezek veszedelmén. A kellemes és kellemetlen érzelmek hálójában vergődünk. A víg dolgok a "közönséges értelem ellen" vannak, s főleg akkor tetszenek, ha senkinek ártalmára nincsenek. Ezek után a kellemes és kellemetlen érzékenységek ágazatos kútfői sorában leírt két jelenséget, melyek a drámaelemzés lélektanához sorolhatók. A képzelés alatt a színész munkájáról, a drámai hatásról ír. A képzelés felidézés útján okoz érzelmeket, ezért tetszik a szintitőnek "helyes munkája, mert abból nem tsak az éles kepzelés, hanem a szintítőnek hathatóssága is kitetszik" (166.). Tehát a színészi munka értékelése már élő valóság volt 1789-ben. Nemcsak a feltételt, hanem a kritériumokat is leírja: "Azért kellemeseb pedig a' szintézés, mennel nehezeb munkát kévánt es meg-is menél jobban eltalálta az eredeti tárgynak képét a szintítő " (166.). A piarista színjátszás és drámaelemzés hatása világi színjátszásunk több pontján is kimutatható. A színházelméleti próbálkozások első nyomaival találkozhatunk a Magyar Pszichológiában. Az egy-ügyű mondák és tselekedetek Ez alatt a naiv kiszólásokat érti, azokat a szavak felidézte kedves fordulatokat, melyektől a színházi előadásban a derű nemes percei okoznak örömet a léleknek. Vélekedések Az érzékenység legközönségesebb kútfőiről. Epikuros, Platón, Leibniz nézetét ismerteti. Epikurosszal nem ért egyet, mert nem fejti meg, honnét származik a szív nyugodalma, melyet a legnagyobb kútfőként fogad el. Platonnal sem ért egyet, mert hogyan lehetne Isten minden érzékenység kútfeje, ha nem tudjuk, "hogy a lélek a testtől megválván telylyes gyönyörűségre talál e' vagy nem" (167.). Leibniz minden érzékenységet a tökéletességből vagy tökéletlenségből származtat. De "váljon hogyan lehet a tökéletesség kútfeje a' nevetésnek" és fordítva. "Mi minden érzékenységek' kútfejének tartjuk az erző eszköznek erdeklését. Mert azt tapasztalluk, hogy semi érzékenységre se gerjedhetünk fel, ha tsak valami tárgy vagy külső vagy belső eszközeinket nem erdekli" (167.). Bárány könyvében az érzékenység, kedv és indulat tartalmilag is, nyelvileg is érdekes kapcsolatban áll. Az érzékenység nem más, mint a kellemes vagy kellemetlen "magatudása". A lélek az ő felfogásában a testtel szorosan egybe "vagyon kaptsolva" és a könyv folyamán sehol sem mutat rá egyetlen pszichológiai tevékenységre sem lélek értelemben. A kedv szó után zárójelbe tett animus latin szó tehát figyelemre méltó jelenség, melyhez az indulatok kapcsán tér vissza újra. A tudósok, írja, a lélek változásai-