May István: Die Briefe von Antal Reguly an A. A. Kunik, 1845–1855 (A MTAK közleményei 25. Budapest, 1990)

Jegyzetek

86 27. Ibid. 403. 28. Hajdú Péter: Reguly - a nyelvész. Nyr. 1953. 327-330. és Zsirai i.m. 1-8., valamint Só'tér István: A sas és a serleg. Akadémiai arcképek. Bp., 1975. 24-25. 29. Rubinyi Mózes i.m. 132. 30. Kunik, Ariszt Arisztovics (1814. Lignic, Szilézia - 1899. Pétervár): történetíró, filológus, etnográfus, numizmatikus, az orosz tudományos akadémia könyvtárosa. Főbb műveit az oroszskandináv és orosz-bizánci kapcsolatokról és a régi Oroszországnak a török népekkel való kapcsolatairól írta. ö fejtette ki az ó-orosz állam eredetének normann elméletét. Nevezetesebb művei: Die Berufung der schwedischen Rodsen durch die Finnen und Slaven. Eine Vorarbeit zur Entstehungsgeschichte des russischen Staates. I—II. 1844-1845. - O szravnyitelnom iszszledovanyii szlavjanszkih i litovszkih narecsij. 1863. 31. Dentumogyer vagy Dentümogyer: Anonymusnál fordul elő, összetett név a Dentü és mogyerből. Az összetétel utótagja a.m. 'magyar', az előtag a legtöbb kutató szerint összefügg a Don folyó nevével. Az eredeti török - nyilván besenyő - név tendümogyer ('doni magyar') lehetett, és jelenthette: a/ a honfoglalás előtti doni magyar területet, b/ a Keleten, a Don mellett maradt magyarokat és területüket. (Gombocz-Melich: MESz, 1.1313-1314. L. még Moór Elemér: A nyelvtudomány mint az ős- és néptörténet forrástudománya. Bp., 1963. 68, 119120.) 32. 1847-ben Sztankovits Ker. János volt a győri püspök. (Schematizmus venerabilis Cleri almae dioecesis Jaurinensis ad annum Christi communem MDCCCXLVIII.) De valószínűleg nem róla, hanem gróf Zichy Ferencről van szó, aki egy évszázaddal korábban élt (meghalt 1783-ban). A kérdéses levélben kifejezetten Zichy grófról írt Reguly, így bizonyára hallomásból ismerte a botrányt. Zichy gróf egyébként híres volt műpártolásáról. 33. A magyar érzelmeiről ismert — s ezért később kegyvesztetté vált - Istvánt, József nádor és Hermina anhalti hercegnő fiát 1847. november 12-én választották meg nádorrá és a szabadságharcig maradt tisztségében. A nemzet által nagyrabecsült politikus 1838-ban sokat tett a pesti árvíz okozta nyomor enyhítésére, ö nyújtotta át a királynak egy küldöttség élén 1848 márciusában a magyar országgyűlés feliratát; ő bízta meg - mint királyi helytartó - gr. Batthyány Lajost a felelős kormány megalakításával. 1848. szeptember 22-én királyi rendeletre titokban elhagyta az országot és beadta lemondását. - A szóban forgó házasság - Olga orosz nagyhercegnővel - nem jött létre. Vajda János róla írta "István főherceg" c. költeményét. 34. IV. Frigyes Vilmos porosz király (1840-1861): Minthogy gyakran beszélt a nyilvánosság előtt, a berliniek "szavakba bolondult királyuk"-nak nevezték. Az alkotmányt eleinte a régi feudális hűbéráüam alakjában képzelte el; Isten kegyelméből származó hatalmáról meglehetősen romantikus elképzelései voltak. Halogató, maradi, határozatlan politikája miatt a liberálisok csakhamar csalódtak benne. Az országban a negyvenes évek közepétől növekedett a munkanélküliség és az élelmiszerek drágasága. 1847 tavaszán már két-háromszorosára emelkedtek az élelmiszerárak; a nyomor oly nagy volt, hogy "a kisebb vétségekért börtönbüntetésre ítélt szegényebb emberek egyenest tolongtak, hogy letölthessék büntetésüket". A munkások nagy része a létminimum szintjén tengődött. Amikor 1847 tavaszán még inkább süllyedt az életszínvonal, a külvárosi munkásréteg fellázadt, megrohanta a pékségeket és kifosztotta a raktárakat. A katonaság gyorsan leverte az éhséglázadást. Az egyesült tartománygyűlésen 1847 tavaszán egyre viharosabban követelték a közvetlen részvételt a királyság törvényhozásában és kormányában. (Bernt Engelmann: Poroszország, a lehetőség hazája. Bp., 1986. 248-249., 267.) Az uralkodó elméje élete végén elborult; 1857-től öccse, Vilmos uralkodott.