May István: Die Briefe von Antal Reguly an A. A. Kunik, 1845–1855 (A MTAK közleményei 25. Budapest, 1990)
Reguly Antal A. A. Kunikhoz írott levelei
119 folyó összefolyásánál; Halulbég, a szolnoki szandzsák elöljárója, ugyanezen szandzsák helységnévjegyzékében "Tatárya vidéke"-nek (Tatárok területe) nevezi. (16.sz. vége). A Kiskunságon van a történelmi Tatár Sz. Györg y és Tatár-Szent-Miklós ; az utóbbit azonban a 17. században Kun-SzentMiklósná k keresztelték át, és most is így hívják. (Szent György = Sanct Georg; Szent Miklós = Sanct Nicolaus). Mindkét helység Pesth és Kecskemét között van és valamikor a budai szandzsákhoz tartoztak, amelyről Ali seik 1588-ban ezt mondja: a Madschar név alatt ismert nemzet; közülük sokan vannak Budun város területének elszórt vidékein, akik a tatárok szokása és viselete szerint élnek és egy részük azoknak a nyelvét beszéli. Lásd Fraehn, kivonat a magyarokról, l.rész, 44.lap. - A törvényhozásban 1467-ben esik róluk szó utoljára. 1588-ban Ali seik fentnevezett tanúsága szerint a budai szandzsák egyes falvaiban még tatárul beszéltek; az a körülmény azonban, hogy a 17. század elején Tatá r Sz. Miklós neve Ku n Sz. Miklósra változott, arra látszik mutatni, hogy ezidőtájt ezek itt is kihaltak. Ehhez bizonyára a reformációnak a kunok közötti elterjedése és a 17. századnak az ezzel kapcsolatos nyelvi mozgalma is hozzájárult. Most tehát felvetődik a kérdés: vajon az úgynevezett kun Miatyánk valóban kun emlék-e, vagy pedig a kunok között élő tatárokról maradt ránk? Mármost én a következőt tudom ennek az emléknek az ismertté válásáról: Joh. Nánási fülöpszállási lakos (Fülöpszállás Tatár Sz. Miklós mellett van) a Kiskunságon 1730 és 1740 között Rákosi István rektorátusa alatt elrendelte, hogy a nevezett Miatyánkot mint kun nyelvemléket tanítsák az iskolákban a gyerekeknek. Azt nem tudjuk, hogyan jutott ez az ő tudomására. Valószínű azonban, hogy - mivel a valamikor köztük lakó tatárok híre teljesen eltűnt - kun emléknek tekintették. Az iskola növendékei, akik a szöveget emlékezetükben megőrizték, szóban és írásban ugyanazt adták tovább mindenütt, ahol az új felfedezés érdeklődést keltett. A fülöpszállási születésű Bankos István - ahogy Dugonics előadja az Etelkájában - ezt nevezetességnek minősiti, 1774-ben Pesten és Terbölcs Gábor iratai között megtalálták ugyanebben az évben ugyanennek egy másolatát Kunországban. Hasonló úton keletkezhetett a debreceni könyvtár két másolata és a kunszentmiklósi másolat (mivel az sem utal régebbi írásra). Ennek az emléknek a híre azonban külföldön élénkebb feltűnést keltett. 1744-ben Kiskunságról Nánásit, Nagykunságról Varrót és a Jászságból egy harmadik személyt Bécsbe küldték, hogy Mária Teréziától hiteles okiratban átvegyék a kunok és jászok újonnan megerősített kiváltságait. Ekkor közölte Thunmann-nal és más németekkel Kollár, az udvari könyvtáros azt, amit hallott és írásban is megkapott. A kun glosszáriumot abban az időben írták le (1303), amikor már nem voltak kunok a Fekete tenger partján (ők ugyanis a mongolok elől Moldvába és Magyarországra vonultak). A Comania név genovai földrajztudósok révén maradt fenn a 15. századig ennek az országnak a megjelölésére. A lakosság azonban már régóta más volt. Végül arra, hogy a kunok és a tatárok nyelve különbözik egymástól, más bizonyítékként hozza fel Julianus következő szavait: "A sudali Noe vezértől nekem adott, fentemlített levelet elvittem a magyarok királyához (IV. Béla, 1239). A levél azonban pogány betűkkel, tatár nyelven van írva. A király sok olyan embert talált, aki a levelet el tudja olvasni, de senkit sem, aki megérti. Amikor pedig mi Kunországon mentünk át,
