Fekete Gézáné (szerk.): Telekiek alapítványa. Az Akadémiai Könyvtár az alapítástól az önálló könyvtárépületig 1826–1988 (A MTAK közleményei 24. Budapest, 1989)

"Példamutató nagy ünnep"

épülését ezen egykori bérház térszövetébe, evidenciának tűnik ez a sokáig megkérdőjelezett sikerű, s nehéz financiális, funkcionális és műszaki vajúdásokat magában hordozó alkotó aktus végeredménye is. Az Akadémia s Könyvtára ilyetén térbeli egymásra tapadása mindkét ház napi életére, használatára, belső mozgásaira nézvést olyan előnyökkel jár, amelyek már önmagukban is indokolhatnák egy effajta építés értelmességét. De többről van itt szó. Noha egy efféle fontosságú, ilyen kiemelt országos funkciót ellátó építmény építésekor bármiféle „rekord" emlegetése a TETT emelkedettségét veszélyeztetné, mégsem hallgatható el, hogy az egy hasznos m

2-re vetített elhelyezhető könyvállomány tekintetében páratlan gazdaságosságé ez a létesítmény. S mert az önmagáért való, önámító gazdaságosság fetisizálása, szerencsére — több évtizedes hatalmi túltengése után — immáron talán nálunk is megkérdőjelezett értékű, e ház esetében külön hangsúllyal kell szólni az ökonómia funkcionális és esztétikai hasznosságáról. Az, hogy a valahai bérház homlokzati „bőrét" nem feszíti, nem tekinti kalodának a belé helyezett könyvmennyiség, s mindaz a használat, az a technológia, amely a Könyvtár működésének velejárója, — egy igen racionális tendenciájú tervezési és konzultációs folyamat eredménye. Csupán egy ilyen akaratú s jellemű tervezés lehetett képes létrehozni a MŰKÖDÉS olyan egyszerű — vagy inkább egyszerűnek ható — képletét, amely a házba kerülő technológiai folyamatok analízisét az adott múltszázadi — térstruktúra használati analízisével tudta párosítani. így lett képes az egykori főlépcsőház — eredeti formájában — felvállalni az új Könyvtár vertikális főközlekedési funkcióját, s ez irányú térszervezési gesztusát; így tudták magukat hasznossá tenni — immáron beépített voltukban — az egykori belső udvarok; ily módon rétegződhettek egymásra — a homlokzati ablakritmus által meghatározott helyű födémeikkel — a különféle feladatköröket ellátó szintek: £LZCLZ 8/ két pinceszint, a földszint (-j-magasföldszint), a négy emelet és a gépészeti funkciókat befogadó tetőtér. A ház „múltját" a felújított homlokzatokon kívül az említett lépcsőház s néhány szép „jel" képviseli: kandelláberek az előcsarnokban, a bejárat kétoldalán, vagy a belső téri falikarok. De jelen van ez a „múlt" az új fogalmazású terekben is — jelesül az olvasótérben — , a ház térbeli magjában. A belsőépítész akarata nemes és tartós esztétikai értékű formákkal szól itt, olyanokkal, amelyek sokkal inkább funkciójukhoz, semmint vulgarizált, ad hoc gesztusokat is felértékelő korunkhoz kötődnek. S mégis, éppen ezáltal lett korszerű ez a TÉR, mint ahogyan korszerűek s mobilitásukkal igencsak praktikusak az „ALLMÉDIA" falrendszerrel berendezett emeleti szintek is (azaz a funkcionális osztályok, az Igazgatóság, az Informatikai és a Gazdasági Igazgatóság). Éppen az „ALLMÉDIÁNAK" is köszönhetően kitűnő a ház bruttó-nettó területaránya; e polcokat, szekrényeket teremtő térelválasztó rendszer e helyen alkalmazott megoldásában prototípusnak tekinthető. Én láttam ezeket az irodákat, munkaszobákat még üres — élettelen, építés alatti — s már belakott, vagy inkább, beköltözött formájukban is. Ez az első látásra kissé hideg-steril hangulat az emberek s a könyvek által fel tudott melegedni — vizuális értelemben is. S valamit a kivitelről. A Középületépítő Vállalat s alvállalkozói az átlagosnál magasabb színvonalú — magyar — munkát végeztek. Aligha tehetnek róla, hogy e hazában egyfajta álmennyezet, egyfajta fénycső armatúra, egyfajta — makrancosan mozgó — felvonó kapható. Az olvasóterem asztalos munkája különösen szép. Súlyos és nemes, időtálló cizellációjával mondhatni, európai színvonal! 50