Fekete Gézáné: Az Akadémia 1831–1858 között alapított jutalomtételei és előzményei (A MTAK közleményei 21. Budapest, 1988)

II. Az Akadémia jutalomtételei

148 vonták le, hogy ha fenn akaiják tartani a pályázatot, akkor bizonyos alapszabály módo­sításra van szükség. Az üggyel kapcsolatos javaslat megvitatására az 1917. márc. 29-i igazgató tanácsi ülés bizottságot alakított. A bizottság, mely Concha Győző, Plósz Sán­dor, Wlassics Gyula akadémikusokból és Bánszky János akadémiai ügyészből állt, az 1918. jan. 28-i összes ülésen előterjesztette javaslatát. 1 6 A javaslat lényege az volt, hogy ne a viszonylagos becs, hanem a megfelelő irodalmi színvonal legyen a bírálatok alapja, mert az Akadémia akkor jár el helyesen, ha az alapítvány rendeltetésének szellemében a jutalom tételek által nemcsak éleszti, hanem irányítja is a szépirodalmi munkásságot. Az ügyrendi módosítást az összes ülés elfogadta és 1919-től már a megváltozott alapszabá­lyok értelmében bírálták el a pályaműveket. Az alapszabály módosítást követő években meglehetősen sikertelen volt a pályázat, a magasabb követelményeknek megfelelő pályaművek hiányában a jutalmat csak egy esetben, 1921-ben ítélték oda. A drámai pályázatok körüli éles véleménycsere továbbra sem került le a napirendről. Császár Elemér a Kóczán Ferenc féle jutaimi jelentés kap­csán általában a drámai jutalmakról az 1922. nov. 27-i ülésen a következőket mondta: "Módot kell találni, nem lehetne-e Akadémiánk I. Osztályának ezen a teljesen fölösle­ges, de éppoly nyomasztó terhén könnyíteni, p.o. a rokonpályázatok egyesítésével vagy egy-egy pályázat időbeli összevonásával, esetleg a legradikálisabb eszközzel, a dráma­pályázatoktól való megszabadulással... Némi remény mégis van arra, hogy az illetéke­sek belátják, hogy a drámai pályázatok ideje lejárt, nemcsak jelentőségüket, hanem ér­telmüket is elvesztették." 1 7 Végül is a szépirodalmi pályázatok körül kialakult kedvezőtlen szellemi és pénzügyi körülmények 1926-ban a Teleki-pályázat megszűnéséhez vezettek. 16 Akad.Ért.1918.73-74.p., 17 Akad.Ért. 1923.63.p. RAL 806/1917

Next

/
Thumbnails
Contents