Fráter Jánosné: Az MTA könyvtári bizottságának iratai, 1866–1949 (A MTAK közleményei 20. Budapest, 1988)

A Könyvtári Bizottság iratai 1866-1949

47 ajánlata alapján, az összes ülés titkos szavazással egyszerű többséggel, szintén a belső tagok sorából választja". A bizottsági elnök nem taija indokoltnak és célszerűnek, hogy a könyvtár tiszti állomásait csakis akadémiai tagokkal lehessen betölteni; sőt éppen el­lenkezőleg kívánatosnak tartja, hogy az alkönyvtárnoki állomásokra olyanok alkalmaz­tassanak, kiknek idejét és figyelmét szakszerű tudományos és irodalmi munkásság a könyvtárnoki teendőktől el nem vonja. Ennek folytán javasolja, hogy a bizottság a leg­közelebbi nagygyűlésen az alapszabályok 52 §-ának megváltoztatását hozza indítvány­ba. A bizottság, a n. m. elnök úrnak nézeteit helyeselvén, indítványát elfogadja, és a legközelebbi nagygyűlésen az alapszabályok eddigi 52 §-ának a következő pontokkal való helyettesítését fogja javasolni: „A főkönyvtárnokot, az Akadémia ajánlata alapján, a gróf Teleki nemzetség alapító ága nevezi ki a belső tagok sorából; az alkönyvtárnokokat, és a könyvtár egyéb tisztvi­selőit, a Könyvtári Bizottság ajánlata alapján, az akadémiai elnökség nevezi ki." 3. [4.] Olvastatik a Könyvtári Bizottság utolsó üléséből kiküldött albizottság mun­kálata: a közolvasóterem szabályairól, a könyvek kikölcsönzését illető szabályokról és a Könyvtári Bizottság újjáalakításáról. A munkálat beható tárgyalás alá vétetvén, több pontjában módosíttatván, elfogad­tatik és a legközelebbi összes ülés elé terjesztetni határoztatik. Budapest, 1875. március 17-én. Jelzete: MTAKRAL K1563. (RAL 1174/1877} 18 [JEGYZŐKÖNYV] 1875. A M.T. Akadémia Könyvtári Bizottságának 1875. október 29-én tartott ülése. Csengery Antal másodelnök elnöklete alatt jelen voltak Arany János, Horváth Mihály, Hunfalvy Pál, Toldy Ferenc bb. tt., Fraknói Vilmos biz. jegyző. 1. Bizottsági elnök előadja, hogy őfelsége által helybe hagyatván az akadémiai alap­szabályok 52 §-ban tett azon módosítás, mely szerint „az alkönyvtárnokokat és a könyvtár egyéb tisztviselőit a Könyvtári Bizottság ajánlata alapján, az akadémiai elnök­ség nevezi ki"; a tiszti állomások szervezése és betöltése iránt a szükséges intézkedéseket meg lehet tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents