F. Csanak Dóra: Egy debreceni kereskedő Nyugat-Európában. Csanak József úti levelei 1862-ből (A MTAK közleményei 19. Budapest, 1987)
A debreceni "arany ember"
51 A szabadságharc kitörése után nemzetőrnek jelentkezett, s a debreceni önkéntes zászlóaljjal 1848 októberétől 1849 január közepéig részt vett az Arad alatti harcokban. 1848. november 8-án írja: "Életemet a hazának, mely azt teljes joggal igényli, elszántam s bátor lélekkel áldozatul vinni készülök." Csaknem másfél évtizeddel később írt, itt közölt feljegyzéseiből is világosan kiolvasható, hogy mind a politikai és társadalmi átalakulás, mind pedig a nemzeti függetlenség szükségességével egyetértett, az 1848-as magyar eseményeket európai öszszefüggésükben látta, eszményeit híven megőrizte, s megvalósulásukat — bár nem sok reménnyel — a jövőtől várta. Boltját 1849 decemberében vásárolta meg, s az üzleti életben hihetetlen gyorsasággal ért el jelentékeny sikereket. A kortársak ítélete eredményeit különleges rátermettségének, kis és nagy dolgokra egyaránt kiterjedő aktivitásának és fáradhatatlan munkabírásának tulajdonította. Elfogadta pl. az elrongyolódott papír tízkrajcárosokat s éjjel megragasztotta őket, mindig új ritkaságokkal gazdagította üzlete választékát, s ezzel sok vevőt odaszoktatott magához. Kezdettől fogva alkalmazta az akkoriban még kevéssé szokásos hirdetést és reklámot, s ami kivételnek számított, árait is közölte. Főleg azonban kalkulációs és kombinációs tehetségét emlegették, s azt, hogy a kettős könyvvitel révén mindig pontosan áttekintette üzlete helyzetét. Már az 50-es években ügynököt tartott Fiumében és talán Triesztben is, — ez utóbbi lehetett a levelekben is idézett Schmidt ur, — s ugyancsak úti leveleiből kitűnik, hogy a kereskedelem igazi célját nem pusztán abban látta, hogy "csak egymáson élődünk, hanem a kiviteli kereskedésben". Működése első évtizedének végére a Tiszántúl legnagyobb gyarmatárú kereskedésévé fejlesztette üzletét, s vagyonilag egy sorba került a generációk óta virágzó legnagyobb debreceni kereskedő dinasztiákkal. Üzleti sikereinek és feddhetetlen hírnevének köszönhette, hogy 1856-ban alelnöke lett a debreceni Kereskedő Társulatnak, s hogy 1857-ben őt és sógorát, Várady-Szabó Lajost kérték fel a csőd szélére jutott István gőzmalom (4, 15.kép), a legnagyobb magyarországi vidéki malom igazgatására. Az 1850-es években Magyarországon az élelmiszeripar — elsősorban a malomipar — fejlődött a leglátványosabban. A nagyszámú vízi, szél- és szárazmalom szerepét már az 1840-es évektől kezdve egyre inkább a gőzmalmok vették át. Különösen a városi malmok voltak jelentősek, — ezek sorába tartozott a debreceni István-gőzmalom is. A magas sikértartalmú búza és a belőle őrölt mintegy hétféle liszt külföldön is keresett cikké tette a magyarországi malmok produktumait. Az István malom — bár olcsó nyersanyag, megfelelő tőke és szinte korlátlan piac is a rendelkezésére állt, — az 50-es évek közepére a vezetők hozzá nem értése miatt a bukás szélére jutott. Csanak József és Várady-Szabó Lajos 5 évre vállalta el az igazgatást, fizetés nélkül, a tiszta jövedelem 25% -a ellenében, amivel saját üzleti hitelüket is kockára tették. Néhány év alatt szinte újjáteremtették a vállalkozást, visszaszerezve a hitelét vesztett részvénytársaságba vetett bizalmat. Várady-Szabó Lajos nagyobb anyagi erejével és megfontolt egyéniségével az ellenőrzést, Csanak József a maga dinamikusabb, rugal-