F. Csanak Dóra: Egy debreceni kereskedő Nyugat-Európában. Csanak József úti levelei 1862-ből (A MTAK közleményei 19. Budapest, 1987)

Úti levelek

23 Itt a gond minden legkisebb részletig kiható; pedig azt kellene hinni, hogy e tömkelegben a mozdulatlanságnak megátalkodottnak kellene lenni s minden józan célzásnak befulladni; a célszerűség mindenben a legnagyobb egyszerűség segélyével van megoldva; mindennemű intézmény oka a legegyügyűbbek által is felfogható. Például világos és megnyugtató, hogy miért van nagy behozatali vám a dohányfélékre, miért szorul ki a kávéval való versenyben a cichoria, és hogy miért épen ennyi vagy annyi a vám egyik vagy másik cikkre, míg nálunk az effélék sokszor bemohosodó alapját csak egyes állambölcsek ráfogó véleménye teszi; világos, hogy miért van a rendőröknek, zsebeikben rejtegetett botocskáikkal oly nagy erejök; azért, mert 3c oly jó, akaratteljes, szolgálatkész, szíves és nyájas urak, azonkívül mind fiatal, és a legszebb emberek, s csak azért nem állunk velők szóba, mert nem tudunk két hétre valót se angolul, ők meg aligha tudnak öt percre valót is magyarul. Világos, hogy miért nem lát az ember katonát, annak a kevésnek is, ami van, szolgálaton kivül mért kell letenni a kardot és lenni polgárnak, úgy, mint másnak; világos, hogy mire való az adó, szóval világos minden, még az is, amit én nem tudok, hogy miképen van. Nálunk csak egy világos, hogy rosszul állunk. Amiből Istenen kívül, mint legfőbb jótól Angolhonban valami csak származik, az a törvény tisztelete. Hogy vagyunk mi e részben, arra csak azt mondom, hogy jaj nekünk! Azért, hogy az itteni dolgokat annyira dicsőítem, nem vagyok úgy elfogulva, hogy semmi, de semmi rosszat se vettem volna észre. Bizonyos, hogy az angolok önössége előtörik, mikor a nem szorosan angol nemzettesttel van ügyök, kifelé részvétlenek, de ahol fegyvert forgatnak, ott kegyetlenek és bizony elhozzák Indiából, amit lehet, még pedig fizetés nélkül, például a törzsfőnökök alul az ágyat, oltáraikról az ereklyéket. Azzal, hogy majd egyik, majd másik szenvedő nép javára népgyulésekben hangos részvét nyilvánul, mint most például a Garibaldi ügyben,[52] — magát senki el ne higyje, én abban alig látok egyebet, mint igényt s lekötelezést arra, hogy köszönjék meg az érdeklettek, ha oly hatalmas nemzet, mint az angol rólok megemlékezni hajlandó, mert ennél tovább menni, — itt is csak úgy, mint máshol, nem annyira a szív, mint az ész kormányozván — vagy nem akar, vagy talán nem bír. S nem kell felejteni, hogy amit a nép igazán akar, az itt meg is történik. Rettentő nagy itt az erkölcsi és emberi törvények cégéres áthágóinak száma, hanem ezeket még a rendőr sem látja, én is csak elbeszélésekből tudok rólok, és azon intésekből, melyek szerint még otthon is vigyáznunk kell, hogy ez elmívelődött emberek finom kezei el ne érjenek. Azonban e részben talán legkevesebbet vethetünk az angolok szemére, nálunk is akadnak olyanok, kik jobban szeretik a másét, mint a magokét. Az angolok meg azt kérdik, lehet-e nálunk bátorságban utazni, lehet, de nem lesz nagy csuda, kivált ha az útonállók úgy sokasodnak, hogy ezt nem sokáig fogjuk mondhatni. Melyik közbátorság hát az, amelyért a fegyveres erő fennáll? Lehet, hogy nem jól veszem fel a dolgot. Lehet, hogy jobb volna, ha magunk bírnánk fegyverrel.