Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Levelek

76 hogy B.U. mint nálam nagyobb nyelvismerő itt sem különöz helyes okok nélkül; és éppen ezen okokat kivánom ezen kérdések által B. Uramtól kitanulni. 2szor Ha a' Költők elhelyheztetésében (a* mint sejteni lehet) chronológiai rendet tartanak Barátom Uraimék: úgy némely helyeken az első Kötetben hézagokat vettem észre. Ki van hagyva a' beavatottak közül Pócsy, ki Péczeli, Mátyási és Gyöngyösi János; kik pedig, ha szinte a' magyar Poezisben Epohát nem csináltak is, de akkora rollet (ha nagyobbat nem!) bizonyosan játszottak, mint a* beavatott Liszti, Dugonics és Gvadányi. Volt az idő mikor azok, kivált Pócsy és Mátyási nagy publikumnak kedveltjei voltak. — így Ítéletem szerént a' Hik darabból is Édest, az ifjú Kovács Józsefet és Terhest nem kellene ki felejteni; kivált az elsőt avagy csak azért sem, mivel az ő versei nyújtottak arra alkalmat, hogy a* mi Di­csősségünkben Vörösmartyban a' most olly felségesen tündöklő szikra kipattanjon. Egy szóval egy Litterariai históriában illy termékeny agyú és tollú verselők — már ha egyebért nem, csak azért is, hogy a* hiatust betöltsék — helyet foglalhatnak. Vegye tőlem jó néven Kedves B. U. ez ártatlan szándékból tett megjegyzései­met; a' millyen jó néven és kedvesen fogom venni én a' reájok adandó világosítá­sokat, mellyeket midőn egész tisztelettel kikérnék, megkülönböztetett hódolással maradok Kedves Barátom Uramnak szolgája 's barátja Fábián Gábor 30. Deák Ferenc — Stettner Györgynek Kehidán Septemb. 22én 1827. Kedves Barátom! Leveledet és Shakspear Színjátékait tegnap előtt vettem, köszönöm fáradozásodat. Nem tudom vetted e' utolsó Levelemet, mellyet most nem rég küldöttem, kér­vén: hogy az 1805ik esztendi Ország Gyűlés Diáriumát és Actáit valahol számomra keresd fel, és áráról tudósíts, de hanem vetted, ime meg ujjittom kérésemet. Handbuchodra öt praenumerans van, neveiket nem kívánják kitétetni, a' pénzt majd a* Diárium árával ha másképpen nem Diligencén el küldöm. Egy ujjonan ki adandó, *s rész szerint már ki is jött Conversations Lexikont kiván egy jó Barátom, kérlek ird meg hogy és mit kell praenumeratio fejébe előre fizetni, a* munka mikor jő ki egészen, egy szóval minden környül állásait ezen praenumerationak ird meg. Vörösmarty még nem irtt, pirongasd meg restségéért. Levelemet olly rendületlenül és öszve függés nélkül irtam, mint a* részeg-

Next

/
Thumbnails
Contents