Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Levelek

37 annak oka hogy Ádám olly könnyen ragadtatik alkalmi versezetekre, — csak hogy nem annyi szerencsével mint Horacz és Berzsenyi, — kik mind ketten valódi Philosophiai szellemmel irják ezen nemű verseiket; holott az Ádám alkalmi verseiben nem lelni egyebet dicséreteknél és többnyire nem igaz dicséreteknél! — De ezen tárgyról már elég. Most térek már azon tárgyra melly kezemnél lévő Leveledre felnyomja a' Halhatatlanság bélyegét, 's melly azt még késő vénségemben is előttem, a' legkedvessebbé fogja tenni mind azok között mellyeket még e' korig vagy tőled vagy más akarkitöl kaptam. — September 19d. estve gyertyagyújtáshoz hozta meg Bátyám, Leveledet, Búzáséval és Kacskovicséval együtt. — Felírásod és pecséted mingyárt elismertették velem; — nagyon megörvendeztetett szokatlan nagysága, — felbontom, — forgatom — látom hogy versek is — , ezen még inkább örültem olvasgattam imitt amott, nem rendbe, hát a' mint a' 3d. féliv utolsó lapjára fordítok legelsőbb is eme sorokra bukkantam: Kérdezősködvén J — ád felőled azt mondotta etc. nem képzelheted minő gondolatok járták egyszerre keresztül kasul fejemet! — hol találkozhattál vele a' Fejérvári Vásárban e'? Nyéken e'? vagy talán Szilason? sőt tán Pesten? ennyit 's még több számtalant gondoltam egy secundában, — de a* mint valóban történt ugy meg sem álmodtam! — de azonban magamhoz térvén vissza fordítok 's látom hogy te Sz. István napján midőn én Téged már Pesten gondoltalak Cs-en mulattál. — O! mit nem adnék érte! , — nem hogy ezen napot tőled elraboljam, — hanem csak hogy annak szerencséjében veled osztozhattam volna! — Én az nap Sz. István napján délelőtt az erdőben sétáltam 's a* messze jövendőröl álmodoztam, — de valyon csak kívánjak én is a' jövendőre gondolni a' nélkül hogy Téged J-ámmal és még egy más valakivel lássalak?! — De azonban ingyen sem gondoltam hogy Te valósággal is olly közel légy hozzá mint Phantásiámban! — Dél után pedig a' Dukai Urak gubacs Lititatiojokban, — hol nyüsgött a* sok 'Sidó, — peshedtem. — Elolvastam Leveled *s minő exáltált elragadtatással nem tudom kimondani. — ízetlen volt a* vacsora, feledtem földi létemet 's alig vártam hogy magányos szobámba vonulhassak, — hol levetvén magam ágyamba, két pipa dohánynál újra vagy négyszer által repültem Leveled', dobogott szivem az öröm miatt, alig tudtam elaludni, — ' s az egész éjt Róla való álmdozásokkal húztam ki. — O! de minő szorongva irsz róla, alig várom hogy hallhassam feleleteidet. — Minő foglalatosságban találtad? hogy volt öltözve? egészséges e'? volt e' jó kedve? hogy jöttem elől a' beszédben? ki emlékezett először rólam? ő e'? Te e'? vagy R-a? miket kérdezett tőled felőlem? Hát R-a az a' jó szivű Angyal, hogy van, egészséges e'? emlékezett e' rólam? Hát az öreg Ur? Nagy-Asszonyság? vagy Lajos szóltak e' felőlem? Kérdezte e' J-a hogy mikor megyek oda? mondta e' hogy meg Ígértem hogy még az Ősszel meglátogatom? hát Te bizonyossá tetted e' eránta? ezek 's még ezerek azon kérdéseim mellyekre alig várom hogy személyesen felelj. — A' mi képzeltt nyavalyámon való aggódásit illeti a' Kegyesnek kész lettem volna akarmelly betegséget szenvedni (:bár mennyire hízelkedjen is ezen részvétele hiúságomnak:) csak azokat meg esetlenné tehetném! O! egy szánalkodó könnye, egy résztvevő sóhajtása az Angyalnak Léthet árasztana akarmelly elszenvedett nyomorúságomra is. — De talán nem is úgy volt a' mint irtad, csak nekem akartál egy kis vigasztalást nyújtani. De akarhogy volt legyen is minden képen