Rózsa György: Tudományok és művészségek szeretete... Írások az MTA Könyvtáráról (A MTAK közleményei 16. Budapest, 1986

Hagyomány és korszerűség: az Akadémiai Könyvtár távlati fejlesztéséről

30 kötöttség nem mozdítja elő a tudományos könyvtári munkában is oly lényeges prob­lémaérzékenység ébren tartását a határterületek, vagy új diszciplínák kialakulásának figyelésében. Egy, az érdekelt szakemberek előtt ismeretes konkrét példával jobban megvilágítva az előbbieket: amikor a kibernetikáról jóformán még az az álláspont ural­kodott Magyarországon, hogy burzsoá maszlag, az Akadémiai Könyvtár jó néhány tucat fontos művet szerzett be a kibernetikáról, s mikorra ez a felfogás megváltozott és követ­kezésképp megindultak a szervezett kutatások, rendelkezésre állt már egy bizonyos szak­irodalmi bázis. Ugyanez történt a matematikai módszerek legkülönbözőbb közgazdasági alkalmazási lehetőségeiről szóló szakirodalommal is (ökonometria, lineáris programozás, input-output stb.), melynek gyűjtése az MTA Közgazdaságtudományi Intézete könyvtá­rában még a vonatkozó hazai kutatások megindulása előtt megkezdődött — hogy egy másik akadémiai példával éljek. Ez egyben azt is jelzi, hogy a központi könyvtárat és az akadémiai kutatóintézeti könyvtárhálózatot elvileg egységként és gyakorlatilag is foko­zatosan annak kell tekinteni. Ismeretes, hogy 1—2 évre visszamenően is rendkívül nehéz szakkönyveket beszerezni, tehát az új eredményeket tükröző szakirodalom idejekorán történő beszerzése, jóllehet technikai, de igen fontos kérdés. Nem kevésbé igaz azonban az is, hogy az olyan esetekben, amikor a könyvtár előtte jár a kutatásnak (ez úgy is meg­fogalmazható, hogy kutatási igényt felkeltő funkcióról van szó), bizony évszámra hasz­nálatlanul állhatnak a kiadványok százai. Ez olyan kockázat (az esetleg tévesen megren­delt, valóban múló divatnak bizonyuló irányzatok irodalmának beszerzése is idetarto­zik), amelyet vállalni kell. Mi tehát a hagyományos történeti jellegű tudományos nagykönyvtárak jövője? Mi a funkciójuk a tudományok viharos fejlődésének korszakában? Milyen legyen a viszo­nyuk a fiatalabb, hagyományoktól nem terhes, kisebb, mozgékonyabb szakkönyvtárak­hoz és dokumentációs intézményekhez? E kérdések megválaszolása nem könnyű, és valójában — visszatérve a bevezető sorokra - vajmi csekély érdeklődést váltanak ki e kérdések, jóllehet megoldásukhoz súlyos tudományos és nem kevés anyagi érdekek is fűződnek. Mindeme problémák tag­lalása nem e cikk feladata, és a következőkben kifejtendők az Akadémiai Könyvtár kap­csán mindössze érintik ezeket, az általánosítás igénye nélkül. Az utóbbi hónapokban ugyanis a figyelmes olvasó nem kevés cikket, kisebb közle­ményt, hírt láthatott a sajtóban az Akadémiai Könyvtárról — a Roosevelt téren létesí­tendő könyvtárépülettel kapcsolatban. Granasztói Pál szép és meggyőző cikket szentelt a Magyar Nemzetben az új épület városképi problémájának, 1 más közlemények és kü­lönböző fórumokon elhangzó közlések is arra utalnak, hogy az új létesítmény megvaló­sítása elsősorban városképi exponáltsága miatt meglehetős érdeklődést vált ki. Sokféle vélemény van, hogy milyen legyen az új könyvtárépület homlokzata. Ez kétségkívül rendkívül fontos kérdés, még fontosabb azonban a homlokzat mögé betekinteni, amel­lett, hogy „milyen lesz az új épület", megvizsgálni azt is, hogy „mi lesz az új épületben", a figyelmet az ország egyik legrégibb és legnagyobb, nemzetközileg is ismert — és több tekintetben elismert — tudományos könyvtárának, Akadémiánk a legrégibb és hosszú időn keresztül egyetlen tudományos intézményének távlati fejlesztési koncepciójára fordítani.

Next

/
Thumbnails
Contents