Náday Károly–Sáfrán Györgyi: Történeti kutatások Kufsteinban. Czuczor Gergely rabsága (A MTAK közleményei 14. Budapest, 1984

Levelek, okiratok

44 Ezután a vádlott úr jelenlétében a szavazóbírák az előírt bírói esküt letették és a vádlott úrnak az összegezett, mint részletezett kihallgatását felolvasták és őt ezek után megkérdezték: 2. Kijelentéseimet igazolom, nincsen más mondanivalóm, mint az, hogy azt a költeményt "Egy szó az új világnak? már május végén, vagy július elején, az előző évben írtam. A fordításban azonban az a kifeje­zés, hogy " illir-horvátok" nem he­lyes úgy, hogy "illir és horvátok", hanem csak "illir-horvátok", tehát olyan horvátok, akik az illir párthoz csatlakoztak. Czuczor Gergely s.k. A vádlott úr aláírása után a tájékozódáshoz szükséges többi okmányok felolvasása következett, majd az ülnökök tanácskozásra vonultak vissza, azután rendfokozatok szerint az elnök és a hadbíró elé hivattak. Szavazataikat a jegyzőkönyvben követ­kezőképpen vették fel. 2. Igazolja Ön ezeket az Ön által tett ki­jelentéseket és van-e még valami mon­danivalója? A közkatonák arra szavazunk, hogy Czuczor Gergely bencés pap a fegyveres felkelés előmozdí­tása végett 6 évi vasban töltendő várfogságra büntettessék. Leopold Haiss s.k. gránátos. Belonia Flori [a + = az írástudat­lansággal, N.K. ] gránátos Sorté Termini, felvezető, mintegy őrvezető és Josep Früauf, felvezető, mintegy őrvezető. Georg Strigens tizedes és Leopold [olvashatatlan név] tizedes. Mathias Zotter őrmester és Giuseppe Monghini tizedes mintegy őrmester. Kraus hadnagy és Jasér hadnagy. Fried.Lange százados és Kari Schultz százados. Mint elnök: Anton Richter s.k. őrnagy-elnök. Mint hadbíró: Kari Michel s.k. százados hadbíró. ítélet mely a magas cs.kir. katonai kerületi parancsnokság alapján összeállított és a ha­dijogra feleskettettek egyhangú szavazatai alapján ismertetett el.

Next

/
Thumbnails
Contents