Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)

Út a révig

58 derült csak ki, hogy hála Istennek, mégse hitt ő el, vagy fogadott el mindent, amivel lelkét és tehetségét ez a gyilkos világ gyilkolni akarta." * "Pénzünk sohasem volt, — otthonunk sem volt egyikünknek sem, emberek társaságához nem tartoztunk.. .ha jól meggondolom: olyanok voltunk, mi mind nem közönségesen tehetséges ifjú emberek, mint a kivert kutyák. Azok az idősebb írótársaink, akik előkelőbb állásban voltak, fenkölt közönnyel viselkedtek velünk szemben. Senkit sem tudok megnevezni ezek között olyat, aki tudomást vett volna létezésünkről, olyat meg éppen nem, aki meg is kérdezte volna, nem lehetne-e valamivel segítségünkre? Vagy hogy miből élünk voltakép? Reménytelen volt ifjú életünk. Tóth Árpád akkor írta legszebb költeményeit és egyetlen napilap sem volt hajlandó őt felvenni munkatársai közé. (Ha később Hatvany, majd Miklós Andor[60] nem lett volna oly szíves és bőkezű iránta, már régen elpusztult volna.) Ma is látom őt, amint a Márvány-utcán, mint egy mécses lángja, imbolyog fölfelé szegény ... (Olykor még a járása is duzzogást fejezett ki, kényeskedést.) Én Kaffka Margit kapuja előtt vártam őt. Végre odaért mellém s így szólt halkan, szinte gőgicsélőn: — Megint egész éjjel sírtam. — Részvéttel néztem reá — S ezzel aztán szótlanul be is mentünk hozzá, — az egyetlen íróhoz, aki közénk tartozónak vallotta magát, bárha valamelyest jobb dolga volt már, mert állása volt. Jó meleg volt nála. Meg is tisztelt minket, — úgy fogadott, ahogy nagyrabecsült művészeket szokás. Szivarokkal és teával kínált. Ott sürgött, forgott körülöttünk. Később lilaernyős lámpákat gyújtott. S mikor belefogtam hosszú, véghetetlen panaszaimba, értem könnyezett, — Hajnal felé mentünk el akkor onnan. •" Erről az időről írta Tóth Árpád:[61j "Mi voltunk, új költők, erénytelen Korunknak sok hős, ifjú Messiása, Általunk lett e zord és fénytelen Ország a fényeseknek büszke mása, S Európa vak zugán a bús magyar Nagyot s szépet csak általunk akar!" Anya és háziasszony, író és tanítónő: Kaffka Margit. Szörnyű robotban él. Egész életében a rendet és a nyugalmat erőszakolná, de nem megy. Nemcsak külső okok, de belső adottságok miatt sem. Egész lénye nyugtalan és zilált. "Úgy szeretnék mindent látni, megérteni: — írja Soror Annuncia c. novellájában — fogok is, amit csak lehet. Hogy lehet így élni, minden nap egyforma és minden év ..." "De hogy nyugodhatnék meg az — írja róla egyik életrajzírója: Ágoston Julián[62] — aki örök szomjúságtól hajtva megvalósíthatatlan célokat tűz maga elé? Megvalósíthatatlan, elérhetetlen célokat. Mert mindent érteni, mindent megismerni és annyit látni, hogy ekkora szomjúság is kielégüljön — száz emberéleten keresztül is lehetetlen." 1911-ben megjelent Csonka regény és novellák című kötete. (Bp. 1911. Modern Könyvtár 49.sz.)