Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)

Út a révig

32 Felelt az asszony: "Én megyek, igen! Szükséged van rám és szeretlek, érted? Egy kis szobánk lesz az emeleten ... Majd gyorsfőzőn csinálom az ebédet. Aztán meséket mondok halkan, lágyan, Ha kályhatüz lobog az esthomályban. Égő fejedre úgy simul kezem: Az én ujjamba* gyógyító bűbáj van, Halk zsibbadás beszédem dallamában ... Te majd a terveidről fogsz nekem Suttogni csendesen." Csakhogy a művész nem a kispolgári gyorsfőzőről álmodott, mikor Párizsba készült. Nem vitte magával. Egy nagy portré Kaffka Margitról még Miskolcon elkészült. — "Néha egész nap ott voltam nála". — mondta Sassy. Ez a portré most Kaffka Péter tulajdona. Kaffka Péternek adta a róla készült fejszobrot is. Ezt aztán én kaptam Kaffka Pétertől, Kaffka Margit 30 éves halálévfordulóján, 1948-ban, a Kisfaludy társaságban tartott előadásom után. Sassy Attila utolsó Kaffkáról készült arcképét a miskolci Hermann Ottó Múzeum őrzi. De Kaffka Péter kapta azt a kéziratokat összefogó könyvet is, amelybe a festő sajátkezűleg írta be: "Eredeti kéziratok Kaffka Margittól 1904 és 1910 között kaptam tőle a kéziratokat. Sassy Attila." Ez a dátum azonban túlzott. Ha mint asszonyt ismerte meg, az csak 1905-ben lehetett. Ebben a kéziratgyűjteményben van benne a Huro-ki, a párizsi Este, a Sátánlegenda, Szerettelek, a Nász töredéke, Egy sírra s néhány vers címe felsorolva. Ezek az írások és a Kaffka Margit könyve egyik dokumentuma ennek a szerelemnek. Ó, ez nem az anya, a feleség, ez a nő élete volt. Valamint egy út a kispolgári milliőből való kiszabadulásra. S hogy a művészé is legyen s így árnyékától megszabaduljon: megírta. Csak így kerülhetett önmaga fölé. Éppen ez az önmagával való folytonos harc, a nő sorsszerű másodrendűségének elviselhetetlensége késztette erre, hogy a legforróbb szerelmi órák után,amikor a férfit még az átélés láza fűtötte — (mert, ha igaza van Schöpflin Aladárnak: