Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)

Út a révig

132 Mi bizony itt kucorgunk ezen a pocsék Temesváron és vágyódunk kedves Pestünkre, én már ki nem birom, a télen minden hónapba ban fölmegyek egy hétre, ebbe bele-egyezett Ervin; csak Pest se olyan jó nélküle, ha együtt nem mehetünk. De a dolgaimhoz is kell a stirübb felmenés, ezt lépten-nyomon tapasztalom; ha nincs a tüz közelében, nem melegszik az ember; mindenből kifierundzwanzigolják; pedig az anyagiak is nagyon fontosak ma már. Még egyre drágul minden, hisz tudod, — most megint akarják a vasutat hetven százalékkal s én egész jeggyel utazgatok mióta nyugdíjba mentem. Borzasztó, ha hidd el, annyi pénzt keresünk, hogy békében nagyurak lettünk volna belőle és mindenre telt volna, most meg bele tesz az ember mindent abba a rossz gyomorba. Most már kávécska sincs, szegény uram egyetlen vigasztalója pedig. O még mindig olyan drága, jő, megbecsülhetetlenül gyöngéd és igazán öröm vele lenni, annyira megfelel az Ízlésemnek mindenkép, eszével, karakterével, hogy soha a legkisebb nézeteltérés sincs köztünk. Csak a háborúnak legyen vége és az egészségünk jól tartsa még. Komoly bajunk nincs ugyan, de mindenkit nagyon megvisel ez a háborús élet, ez a bizonytalanság, ezer gond és főleg a szabadság elvesztése. Engem a nyár közeledtével egész idegessé és türelmetlenné tesz,hogy nem szaladhatok messzire, messzire, mint békében, — mert nem is tuéedom, mi-v micsoda cigánylegénnyel csalhatta meg az urát valamelyik szépanyám, hogy ilyen cigányvér került belém. Minden fáradtságért kárpótolt éstf kibékített, mikor menni lehetett külföldre, akárhová és Ervin olyan Í jó útitársa,— vállalkozó, könnyed, minden iránt érdeklődő, min é» én magam, — és most itt ül az ember évek óta egy kis magyar városban, hónapos szobában, tömérdek poloska közt, vacak csúf bútorok közt és méregdrágán és még adjon hálát az Istennek, hogy igy van, mert rosszabbtól is kell mindig tartani, a harctérre vivéstől. Pedig mi most már igazán ugy összeszoktunk, hogy minden gondolatunk közös. De nem szabad panaszkodni, mert most még nincs szó róla, hogy elvinnék és legalább pénzben nem szenvedünk nagy szükséget, mert kicsik az igényeink és ruháról vagy ilyes külső flancról például könnyen esik lemondani. De hidd el, manapság az embernek kezében lehet a pénz és nincs mit enni, boltban, piacon csak Igorombaságot kap és ehetetlen moslékot. Soha én a-péne«el az étellel nem törődtem annyit, de ez a Temesvár egy borzasztó hely még ebben is, a legrosszabbul ellátott város és katonáktól agyon szipolyozva. Miskolcot irigykedve néztem, hisz ott minden van még, de itt ha nem volna tiszti menázs, éhen veszhetnénk. Most itt van Lacókám is négy hónapra, mert annyi most a szünideje s öt is helyre akarom hizlalni egy kicsit, mert a kosztandóné ételétől minden bordája kinn volt. Lacinál már is sikerült ez, mert nagyon erős alkatú gyerek a lelkem, de Ervint nem tudom egy kicsit se meghizlalni, pedig szervi baja nincs hálistennek, csak mindig fél az ember egy ilyen rendkivül finom testalkatnál. Háború után pár hónapig nem is engedem dolgozni, — de milyen rég készülök már erre! Bártfán fényes jól érzetük magunkat, csak rengeteg pénzbe került, mert hárman voltunk Lacókával. — minden spórolt pénzünk ráment, kezdhetjük élőiről. De