Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)
Előszó
7 így nőtt az anyagom és a sokféle kép, amit Kaffka Margitról kaptam, s így lett egyre világítóbb az a harc, amit végigküzdött rövid életében. Füst Milán mondta róla: "Visszás sors volt az övé. Folyondárnak teremtették és ő azt képzelte, hogy a viharban tölgyként kell megállnia."[14] De megállott! Vállalta a bátor gondolkozást és a világos látást. "Szemüvege a legtisztább kristálylemez — írta róla Király György[15], mely hideg, éles, érzéketlen és torzít. — E torzítás azonban nem olyan, mint a kezdő fényképész ügyetlensége, hanem a tapasztalt ember tudatos játéka." Tegyük hozzá: olykor azonban nagyon kegyetlen játék, szinte bánt a minden sugarat hidegen átbocsátó üveg merevsége. Ezt Kaffka Margit önmaga is beismeri a Tallózó években: "Én átkozott Uvegvalóm csak átereszt színt, fényt és árnyat Énbennem befelé fakadott piros hólyagsebe az életláznak, Én Egy-egy nyilalló perc, mint fénysejtés, béna idegre, ha rámhat. Tudom, elevenig soha, sohasem ér." (Én, szegény.) Ezt érzi meg benne Schöpflin Aladár is[16], aki — bár elragadtatva írja:"Nincs ilyen asszonyias író több talán az egész világon!" — elmondja róla: "Kaffka Margit látásában van valami objektivitás, amely sokszor a kegyetlenség és kegyeletlenség hatását teszi. Olyan dolgokat rajzol, amelyekhez valamikor lelkileg is köze volt, de nagyon messze elszakadt tőlük, nagyon is magasra fölébük került, úgy néz rájuk, mintha valami tőle egészen idegen világot nézne. Minden van benne: megértés, elnézés, megbocsátás, megvan az a megnyugvás is, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell, csak az elfogultság nincs meg, amely a szeretetből fakad. A nagyon éles, penetráló intelligencia hűvös fénye ez, amely pótolja a veleérzést, de csak pótolja és nem feledteti hiányát." — "Megvan benne — mondja —" a mindig résenálló, önmagát soha egy pillanatra sem felejtő tudatosság." — "Kegyetlensége nemcsak abban áll, hogy mindent meglát, hanem épp úgy abban is, hogy mindent szavakba foglal." — "S éppen ebben a mindent-kimondásban, amely lelkünket mint egy üvegen keresztül láttatja, van meg a kegyetlenség: a minden sugarat átbocsátó üveg hidegsége." Kaffka Margit Utolszor a lyrán című kötetében ugyancsak így vallja magát "Lót asszonyá"-nak: "Majd szívemig átkövülök és hószínű kristályvalómon egyszer csak átsüt a hold." Most, születésének 100 éves évfordulóján ismét ráezüstöz emlékezésünk holdja. Tolsztoj azt mondja Mi a művészet? című könyvében: "A valódi műalkotásnak az a legmagasabbrendű hatása, hogy eltünteti az emberek közötti különbséget . Mindnyájan egyformán feloldódunk az igazi művész mondanivalói ában."[ 17] Kaffka Margit minden műve ezt a célt szolgálta.
