Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)
II. Az Akadémia kiadói tevékenysége a felszabadulás után
51 a tudományos problémák megvitatását, az 1945 előtti szétszórtság és személyi elszigeteltség megszűnésének feltételeit. Kézenfekvő volt tehát, hogy az illető hazai tudomány magasszintű akadémiai fórumán, a tudományos osztályon szerveződjön meg kiadványozása is. A könyv- és folyóiratkiadás alapvető problémáinak megszűnése jórészt azzal függött össze, hogy az Elnökségnek a KFB útján gyakorolt elvi szervező szerepe megtartása mellett, a kiadási tevékenység súlypontjának eltolódásával — 1951-től fokozatosan — az Akadémia tudományos osztályai váltak a tudományos könyv- és folyóiratkiadás szakmai bázisaivá. Mindez olyan — viszonylag rövid idő alatt lejátszódó — folyamat eredménye volt, amelyet maga a gyakorlati élet követelményei diktáltak. Az egyes tudományágak kiadványai kéziratainak ügye egyre inkább a legilletékesebb, az adott tudományos osztály kollektívájának kezébe került. A szervezeti forma természetesen nem merevedett meg. A vizsgált időszakban jól megfigyelhető az osztályok és a KFB primátusával kapcsolatos polémia. Az osztályok és a KFB egymásban olykor leküzdendő ellenfeleket láttak, egymás hatáskörét pedig mindvégig — kölcsönösen — túlzottnak vélték. 1958-ban elkészült a KFB új "Működési Szabályzata", amely az addig véleményező és tanácsadó szervből a KFB-t egy sor funkcionális kérdésben határozó jellegűvé tette. Ez a tény már önmagában is az osztályok súlyának megnövekedésére utal, és a szervezeti módosítás sem volt képes ezt a folyamatot megállítani. Az osztályok a KFBvel és a Kiadóval a tervkészítő és megvalósító munka különböző fázisaiban léptek kapcsolatba az osztály vezetősége, szaktitkára és könyvfelelőse révén. Az osztályok kétféle tervet készítettek: a) távlati-, vagy kerettervet, mely a kézirat megjelenésének időpontját nem tartalmazta, de amelyben a feltétlenül megjelentetni szándékozott munkák kaptak helyet, ill. b) operatív tervet, amely megadta a következő tervévben megjelenő művek adatait. A korszak második harmadában nemcsak az operatív, hanem a távlati tervbe is csak olyan művek kerülhettek, amelyeknek nagy része már elkészült. Az Elnökség időről-időre kibocsájtotta az osztályok számára a tervkészítés irányelveit. Korszakunkban az 1951. évi elvek változó hangsúlyokkal ugyan, de mindvégig érvényben maradtak. E dokumentum szerint a terv összeállításánál a népgazdaság és a kulturális élet érdekei döntőek, ugyanakkor az Elnökség engedélyezte, hogy "korlátolt számban felvehetők olyan tudományos könyvek is, melyek ugyan nem a legfontosabb területekre vonatkoznak, de tudományosan jelentősek."[36] Ezért szűkebb kört érdeklő idegennyelvű tudományos könyvek is belekerülhetnek az éves tervbe, mintegy belekapcsolódva a világ tudományos fejlődésébe. A kulturális forradalomban való aktív akadémiai részvételből adódóan kiemelt feladatként jelentkezett már ekkor az ismeretterjesztés fejlesztésének követelménye, bár e téren csak 1956.után történt számottevő előrelépés. A tervezéssel kapcsolatos elnökségi direktívák minden esetben általános és elvi kereteket adtak, melyeket az osztályok önállóan töltöttek meg tartalommal. Mint láttuk, ezt elsősorban a részben vagy egészen elkészült munkák figyelembevételével végezték. Ez a gyakorlat azt eredményezte, hogy olyan funkciókat, mint a tudományszerkezet befolyásolása a tudományágak publikációinak megfelelő arányban tartása által, a legaktuálisabb tudományos érdekek szem előtt tartása, fontossági sorrend felállítása stb. — a tudományos kiadványozás nem tudott ellátni. Az ezen a
