Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

I. Közművelődés és könyvkiadás a régi Akadémián

30 1945. januárjában (!) a debreceni kormány 2974. számú miniszterelnöki rendeletével "az orosz-magyar kulturális közeledés elősegítésével" bízta meg a KKB-t, és javasolta Lenin, Sztálin műveinek magyarra fordítását. [72] Ezen az értekezleten újra elhangzott Csengeryék elve és igénye, "a jól olvasható, tudományos munkák közzététele", mégpedig egyelőre évi 4 kötetben. Az újságok is írtak a valóra sohasem vált tervekről. 4 év múlva Kodály elnöklete alatt — inkább csak spontán formában és nem is szabályszerű összetételben — ismét találkozott a Bizottság: Eckhardt Sándor, Heller Farkas, Szentpétery Imre és a főtitkár Voinovich Géza . Kodály megállapította, hogy a "régi KKB" kötetei "a magyar művelődésnek igen nagy szolgálatot tettek" és nagy szükség lenne effajta, osztályoktól elválasztott sorozat kiadására a jövőben is. [73] Ennél több azonban nem is történt. A kiadványozás államosítása, 1948 után, új gazdasági, társadalmi viszonyok között egy újjászervezett Akadémiának is más utakon kellett keresnie a kibontakozást, a tudomány közkinccsé tételéhez vezető utat. Értékelés helyett Áttekintettük a polgári Magyarország legfontosabb és legnagyobb tudományos intézményének, a Magyar Tudományos Akadémiának tudományos osztályain kívül szervezett, széles közönséghez címzett kiadványozásának történetét. A számok keveset mondanak: 1875-től 1944-ig az egyre kevésbé aktív KKB 159 művet adott közre, közülük számos munka ma is közkézen forog. Ha azonban a KKB által gondozott könyvtermést számba vesszük, látjuk, hogy az eredetileg minden bizonnyal népszerűsítő igénnyel közreadott munkák voltaképpen nem számíthattak különösebben széles olvasótábor érdeklődésére. Hiszen — ahogy erre az egyik lektor, Vörös Antal rámutatott — Ranke vagy Mommsen monumentális és semmiképpen sem "népszerű" kötetei magyarul sem tölthettek be más funkciót, mint németül. Alighanem a tudománynépszerűsítés ma is igen nehezen megoldható problémájáról van szó: a tematika helyes megválasztásáról, arról, hogy vajon hol és hogyan húzható meg a szakirodalmat az ennél "könnyebb" műfajtól elválasztó határvonal. Az első négy ciklus — 1875-től 1886-ig — még elsősorban a ma is klasszikus értékeket képviselő munkák közrebocsájtására vállalkozott — a "kézikönyvet minden tudományról" elvének szellemében. Az ötödik ciklusban azonban már több "periférikus", mindenesetre távolról sem kézikönyv-jellegű kötet is napvilágot látott, így a ciklus irodalmi csoportjában találjuk például Villemain munkáját: "Pindar (Pindarosz) szelleme és a lantos költészet a népek erkölcsi és vallási emelkedettségében való vonatkozásaiban" címen. Az állam- és jogtudományi csoportban kapott helyet P. A. Berryer: "Válogatott törvényszéki beszédei" című kötete, Tóth Lőrinc fordításában. A hatodik — már nem "szakosított" és leszűkített — ciklusban a Fáy András-életrajzon kiviil nem illeszkedik a tervezett profilba Dante Isteni Színjátéka sem. E ciklusban egyébként a hét megjelentetett munka közül talán csak a Schliemann trójai ásatásait bemutató könyv számít népszerű-tudományosnak. 1919-ig, tehát egészen a 15. ciklus végéig, feltűnő a klasszika-filológia témakörének viszonylag magas aránya. Euripidész és Vergiliusz művek, Athén története, Páter Walter görög tanulmányai, Mahler Egyiptom-története és más munkák