Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)
Előszó
6 Hajnali ritmusok 1912.május 23. "Hajnal, — szólt egy idegen ember, — lám véres világú a felleg. Most vérszínnel bomlik a bimbó a világ szövetén. Vadul jár a vetélő újra. Tán a szövőszék is recseg. Sok fülledt télikertnek most bezúzódik üvege. Zárt kincsesháznak szellőzni kell már! Gurulni álomkoronáknak. — Holnap tán nem is kehelyszám mérik az emberi vért. Férfiak! Ha netán lesz valami, -ne feledjetek üzenni nekünk!" De hogy átalakul ez az arc, ha a pályája kezdetén állóra visszanézünk! A tizennyolc évesnél alig több Kaffka Margit, egy századvégi, romantikus, szentimentális, félénk és gyáva kis kisasszony. Még álnevek mögé rejti pironkodó arcát, sőt hogy valahogy mögéje ne lássanak, azt is egyre változtatja. Már megmozdult benne a szabadulni vágyó ember, de még mindig félénken egyhelyben topogott. Milyen nehezen rázta le magáról a ránevelt és önmagában természeti adottságként hordozott kispolgári szokásokat! — Egészen sohase szabadult meg tőlük, ezért voltak folytonos küzdelmei és önmagát elgáncsoló gátlásai. — Hiszen csak gondoljuk el, mennyi kérkedő naivság volt benne még menyasszony korában is, amikor vőlegényével úgy állt a fényképész elé, hogy versei kötegét tartotta kezében! Naivság? Vagy dac talán. Hiszen azt mondták róla a családban, hogy "nem áll a fakanál a kezében", Mikor pedig egy családi összejövetelen, először kellett volna felolvasnia verseit, s izgalmában eltört egy csészét, egész este az ő ügyetlenségéről s a veszendőbe ment csészéről beszéltek, — a versre pedig nem volt kiváncsi senki. Nem olvashatta fel. -Persze, — mondták — az írón é nem törődik a drága szervízhez való csészével! Milyen más volt az, mikor Lesznai Anna olvasta fel először verseit családja körében! Elhalmozták virággal és bonbonnal s ő volt a nap hőse. — Pedig egy korban éltek. — Mennyi öntudatot és ösztönzést adott ez és milyen megszégyenítő visszautasítást a másik! Az íróné ! Ez volt Kaffka Margit pátriájában. És ez talán az álnevet is megmagyarázza. A vidéki lapok után Budapesten a Magyar Géniuszban és A Hét-ben jelentek meg először írásai. Lírája különös, nyugtalan, minden szókimondása mellett is zárkózott jellegű. Asszonyos tulajdonságait, érzékenységét, puha szelídségét és becéző jóságát, — mely a kisfiához írt gyönyörű sorokban annyi szépséggel világít — hideg, önmagát figyelő és kegyetlen aszkézissel fékentartó tudatosság mögé rejtette. "Összeszorított szájú versek" — írta róla Fenyő Miksa. [Íj — Ugy el tudta falazni magát, hogy néha szinte azt hittük, csak látó szeme van. Verseiben minduntalan felhangzik: "Tikkadt kíváncsiság két szemem árkolta". "Szép tükröző látás". — "Dologra: látni!"
