Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

"Ő nagysága N. Szabó Hedvig úrhölgynek Tek.Nemestóthy Sz. Antal ügyvéd ur leveleivel Nagy-Károly. Heddikém! Leveled vettem! Nem tudom Szigeten vagy-e még, — hát csak haza czímezem, — ott majd hozzádkerül valamikor. Igen! Tehát jól érzed magad! Egy kis változatosság látod mindenkinek jót tesz, — és tán a friss hegyi levegő elűzi tőled — a nehéz, sötét piros hangulatokat, — magyarán mondva, kiszellőzi az okos kis fejecskédet a képtelenségektől. Látod Dusi, mert nem az ám a képtelenség, hogy te a Józsika becsületes, szorgos kis felesége akarnál lenni, — hanem hogy miért épen kizárólagosa

n az övé, -na- a ki legkevésbbé megszerezhető mert legtávolabb van. Hiszen a férfiak egyformák mind. Ezt a sajátságos csökönyösségét a választásbanegyedül a savanyu németem Schoppenhauer tudta még eddig nekem megmagyarázni, — hogy hogyan — azzal nem rontom az illúzióidat fiam. Mert persze te most végnélkül dühös vagy, — hogy az ipsét más közönséges halandóval hozom párhusamba. Hiszen lehet is, hogy ő valami sajátlagos könynyed hanyagsággal ütögeti a sétabotját az aszfalthoz, — különleges módon diskrét elegáncziával mondja, hogy; "jó napot" — sőt tán utánozhatatlanul kedves akkor is, a mikor a takaritónéját leszamarazza, — alapjában azonban, a tetszetős manirjai mellett sem különbözhetik lényegesen a többi fogalmazó, a többi gavallér, a többi férfiember közül. De azért még se' haragudj rám Dusi, — annálinkább, mert a prédikáczióim olyan kétségbeejtően általánosak, — és lényegileg én sem vagyok egy cseppet sem különb e tekintetben, — nálad és a Diákné roszhírü vásznánál. Engem kérdesz Heddi! Nálam belsőleg semmi újság. Ugyanaz a nyomott, fád, unalmas kedélyállapot, megnevezhetetlen elégedetlenség mint otthon. Itt azonban nem lehet a környezetemre fogni semmit, mert ezek mind végtelenül kedvesek, szeretetteljesek és jók,— nagyon szeretem mindegyiket, — de hát mégis bennem kell lenni a hibának, hogy még itt sem érzem teljesen jól magam, — mintha mindig vágynám valahova. Ugy külsőképen csak annyi történt, hogy egy gyámoltalan, kicsike építészmérnök belém szeretett, — nem olyan éhes modon ahogy belém szoktak — hanem szent, fiatalos csodálattal. Imé a sors szatírája, mely most buta közönnyel mondja, "íme! Adok neked egy embert, egy szerelmes férfit, —ne nézdd hogy ki bornya, hanem érdd meg vele, — hiszen ez vagy — úgyis mindegy. Mind egyformák!" Én pedig ingerült vagyok mint egy sakál, — és olyan goromba a jámbor kicsikéhez, hogy bámulom a türelmét. Már meg is kérdezte a szobalánytól, hogy; "Tán mégis beteg ő nagysága, — vagy haragszik rám, mert olyan rosszkedvű mostanában." — Egyébiránt most gyütt az árva Hannoverából, — vagyonos gyerek és jó hivatala van, kezdő létére, — megjárja, — de társaságban félelmesen ostoba és a SZÍVÓS türelmével vérig tud bosszantani. Ilyen az élet! Az "ő" elfogulatlan nyájassága és szinte lenéző udvariassága milyen végtelen nagynak tetszik most.