Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

135 fáradtságban egy vagyok veled. Milyen más körülmények közt, milyen egy helyre jutottunk, Nagyon nyomorúlt megint egyszer minden. — — De nehogy csapást, vagy csalódást, vagy akármit is képzelj. Úgy élem az életet, mint eddig, sőt ugyabbul

, — és napról napra közeledem egy nagy kedélybetegséghez, a mi lassankint, szép csendesen megsemmisít majd, — ha addig meg nem teszi egy sokkal fiziologiaibb dolog, a melyikről úgy hiszem, beszéltünk már egyszer. Mégis, ugy-e, —azt kérded, —mi történt? —Semmi! Ahhoz semmi, hogy erre hasson, és mégis minden. A reggeltől estig való idő — az élet. Te is azt hiszed, hogy affektálok, — pedig veled szemben becsületes szoktam lenni. Mi is történt? Hát igen! Még a tél óta. Egy hatalmas nagy flört, — a melyik eljutott a lehetőség határáig, és onnét ezér

t vissza kellett térni. Aztán semmi! Napról-napra vártam, hogy fájjon. Semmi. Én most valami önhajszoló erőszakkal csinálom ezeket a dolgokat, egyremásra, csak mert rögeszmekép a fejembe vettem ezt a sürgető gondolatot, hogy, — "Most vagy fiatal, — siess!" — És valami elenyészően kevés ember

i motivumot leszámítva, a miről szintén kétséges, hogy gyönyörűség- em — semmi, semmi jót nem érzek az egészben. Mindig van valami! Egyszer a szerkesztőmmel folytattam Maupassante-os levelezést. Érdekelt is. Firkáltam akkoriban 4-5 prózai holmit, — egy rosz napon az életem egyetlen illúzióját is kiiiiam, kisöpörtem a lelkemből. — Aztán, fenn Pesten meglátogatott az az ember. Jaj, Hedda, — a betegség tökéletes megtestesítése. És ha az apja nem, — a nagyapja zsidó lehetett bizonynyal, — most erre a fajra is olyan ideges vagyok. A másikat, a régit is elkergettem. — Szóval, — hisztériukus undor fogott el, — nem tudom, érted-é ezt. Az pedig mégis az egészségest láthatta bennem, mert, — szóval ez egy borzasztó dolog. — Most Abbáziából, — tudod, a tüdőbajos emberek ideges túlzása ez is. Ősszel kiadják a verseim, ha addig meg nem hal szegény, — de azt hiszem utolsó akcziója ez a korteskedés. Most örökké színekkel, mintákkal, próbanyomásokkal gyötörnek. Az ex lex miatt a véglegesítésem is késik, — tán el is marad, Még ez is. De úgy nem tud nagyon érdekelni, — ez sem, — mindegy! És itt vagyok egy családban, a mihez csak a konvenzió csatol. Igaz, — van egy kedves dolog is! Az én jó kis kollegám, — tudod a kit a szerinted "öntudatlan" allűrjeimmel bántottam meg az őszszel, — kora tavasztól megint jön ide, — és a kis húgom, — csodák csodája! — mintha azóta, amiatt, — hozzámelegedett volna. Vagy azelőtt is szerette, és csak szenteskedett, vagy maga sem tudta, vagy csak "okos" akar lenni most. — Ez végre mindegy az eredményre. — Guszti megvigasztalódott, és nyugodt barátsággal vallja be nekem, hogy maga sem érti az őszi "őrültség"-ét. így, hogy nem csinál olyan keserves, sürgető, olvadozó képeket, — egy nagyon kedves, vig fiu, — használható rokon, — és ugy összeillenek, — két rendes, derűs, egyszerű ember. Hát ez jó! — De egyébként! Tudod ugy-é, hogy nem sok okom van az u.n. "család" eszméjéért rajongani. No, — és itt ez az a bizonyos "szép családi élet", — mikor mindenki mézédes szemben — és hátmögött