Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

130 XXXIX. "ő nagysága N. Szabó Hedvig úrhölgynek Nagy-Károly Szatmármegye. Édes Heddám! Nincs már piczi papírom sem, ilyen fura kis rendetlen irást kapsz most. — Majd ha én is úr, azaz pesti ember leszek, — mert látod, ilyen befolyásolható az intelligentiám. — Lesz még merített papír és komiszkenyér! Te, — egy szörnyen kisdiákos, szinte Robinzonos érzés, — olyan honvágy-féle lepett meg Pest iránt, hogy perezre se' szabadulhatok. Be kellett ennek következnie, de azért egy gyerekesen naiv dolog idézte fel. Egy nagy csomagot hozott a postás, — ismeretlen írás a czím, — és benne vagy 14-15 száma a Géniusnak. Uj czimlap, uj nevek a borítékon, - tyhü! — itt nagy változások estek, — a benn közölve néhány "nem paraszti" versem, a miket a másik szerkesztő úgy látszik mégsem a papir kosárba, hanem valami fiókba tehetett. Furcsa! — Hát ezek újból felfedeztek! Egy gyász hír is! A poéta laureattus-suk, valami He rezeg János meghalt tüdővészben.— Az egész sorral tehát én is rukkoltam volna egész a — tiszteletpéldányig? — S a Magdolna, a szegény, eszelős, rongyos leány! — Olyasmit éreztem, mint, mintha valami ősi, születéselőtti inkarnátióm viselt dolgaival vádolnának, — visszaderengett valami egy percre abból a tavaszból. Ollé! — Csak a káposzta jó melegítve, a Magdolna nem, a bűnbánat sem ugy-e? — ..— Hullió! Hullió! De szörnyű cséplőgép-foglalkozást űzök pedig! Van egy pár sült szamaram, a kik spórolásból csak a második hónapban készülnek felvételi pótvizsgára, — mindnek hármas szabályt kellene tanítnom, — egy se' tud egyszeregyet.— Én, a heves a_ — s, — a nyelvész! De te nem szeretsz engem, ha dolgozom. — Igazad van. — Hiába, nem tudom az estéimet se' megmenteni a lilaszínü álmok számára — járván, a vároldalon meg a postaréten, — mindig rajt' kapom magam az efféléken: 5 forint. — 10 forint, — pedig egy hónapra 12 csak az ebéd, — és mosatás, meg egy kis mécses is kellene télen! — Ejh! mindegy, csak Pesten legyek, — az én édes, bűnös isteni metropolisomban, — ott talán még verset is irnék, — nem tehetek róra, jobban érdekel az aszfalt poezise, — jobban a természetnél is. A sárga lámpafény, a ködös utczai este, az esőtől nedves gyalogjárón futkosó árnyékok, — a korzó, és a ronda zúgutezák maszatos gyerekei. Hullió! ugy-e ebbe fogok megbolondulni! — A szép asszonyt? Tudod-é, hogy kezdem megszeretni. Már úgy mérsékeltem, — de függetlenül minden egyébtől, — annál jobban, mentül inkább kezd engem minden szépasszonyok jövője helyett a saját magamé érdekelni. Tudod hogy nem vagyok "az elhagyott oltár papnője"-nek teremtve. Tehát a telefonhírmondóval: "Másss!" —