Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)
Előszó
7 Érezte, hogy fékezhetetlen, ezért mindig fékezni akarta magát. Az első kötetek kitűnő ritmusérzékű versei, a Tallózó évek, Utolszor a lyrán, Az élet útján c. kötetekben lassan szabad versekké szélesültek és milyen jellegzetesekké! Hosszú egymásba fűzött szavakká és sorokká, mint a megáradt folyó, amely magával sodor minden ráerőszakolt hidat és gátat. -A francia lírának ez a furcsa hajtása benne kristályosodott ki először ilyen határozottan. Azokban az években Babits már "tűzte versei aranyhímét" (ahogyan Kaffka írta róla) és "Ady zúgatta szavát", megkérdezvén: "Nővéreim, verselő asszonyok, Hogyan látjátok ti a Szépet? Szebben kacag, hangosabban zokog Tibennetek az élet? Bizonyosan szebb az örömötök S harc nélkül jobban mertek sírni, Oh áldott az az asszonyok között, Aki verset tud írni." A versek visszafojtott lírája fűti regényeit is. A regényben a szavak perspektívája korlátlanul felszabadulhatott és megnőhetett. Novelláiban is mindig érezzük a határtörő feszültséget. A regényben — kissé asszonyos bőbeszédűséggel — sokszor műgond nélkül, pongyolán és magyartalanul, — de sokkal kifejezőbben adhatta magát. Tudott és volt bátorsága: látni. Milyen nagy dolog volt ez: mindig a gondolkozó ember bátorságával írni és nézni önmagát és az életet! Hiszen "a bátorság legritkább fajtája a gondolkozás", ahogy azt már Anatole Francé [2] is megmondta. És Kaffka Margit mindig önmagát és az életet írta és amit elmondott asszonyi szenvedésekről és vívódásokról, azt előtte — a magyar irodalomban — ennyi női lírával és ilyen férfias erővel egyetlen nőíró sem mondta el soha. Azt hiszem, nő nem is nézheti másként, mint szubjektíven, azzal az érzéssel, ahogyan az előtte-járót és az utat keresőt nézheti az ember. "Az emancipált intellektuális életet élő magyar nő első formációja volt", — írja róla Dóczy Jenő. [3] "Csodálatos — írta Szini Gyula[4] első kötetének megjelenésekor, — csodálatos, hogy eddig épp a nőköltőkben nem láttam meg a nőt, mert olyannak adták, amilyennek a férfiak kívánják. Ezt a kötetet pedig a női psziché szempontjából is érdekes elolvasni." "írása néha úgy hat, mint valakinek hirtelen öntudatra eszmélése: a lelkileg szunnyadó asszonygenerációk hosszú sora ébred fel benne és néz körül a világban először hályogtalan szemmel "— mondja róla Schöpflin Aladár. [5] Móricz Zsigmond [61 pedig — még a Színek és évek könyvben való megjelenése előtt írt cikkében így lelkendezik: "így férfi nem írt még soha:ez az igazi asszony lélek speciális hangja."- "A férfi mindig valami gyengéd kegyetlenséggel nézi az asszonyt, ha dolgozik. És Kaffka Margit regénye után látom csak, hogy az írás: az életnek írásban való kiélése éppen úgy lehet asszonyi lehetőség, mint férfiúi."
