Körmendy Kinga: A Knauz-hagyaték kódextöredékei és az esztergomi egyház középkori könyvtárának sorsa (A MTAK közleményei 7. Budapest, 1979)

Az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár története Esztergom török kézre kerüléséig

18 ria csak ül. Ince korában fogadja el és használja, mint jogi megnevezést. (1198-1216. )[15] Tehát a terminus használata már egy megszilárdult jogi szervezetet jelölt. A magyarországi gyakorlatban, a Hartvick féle István legenda szerint, loci fratres-ről beszélhetünk kezdetben. Ez a forma a közös élet (vita communis) karoling (aacheni) gyakorlatához (Domkloster) állt közelebb, azaz szerzetesek és világi papok éltek együtt. Nem a teljes egyéni szegénységen volt a hansguly, hanem a javak közös elosztásán [16]. A káptalani szervezet Magyarországon végleges formát a XII/XIII. sz. fordulóján nyert[17], Esztergomban káptalanról, mint jogi testületről tehát csak akkor beszélhetünk, amikor már anyagilag független volt az érsektől. Ez a folyamat Esztergomban a XII. sz. közepén ment végbe[18]. Az esztergomi érsekség és káptalan birtoktörténetéről az okleveles adatok alapján elég határozott és biztos képet kaphatunk, elsősorban Knauz kutatásai alapján[19]. Nehezebben rekonstruálható a magyarországi Írásbeliségben betöltött szerepük. Emlékanyag hiányában következtetéseinket egyéb történeti forrásokra és analógiákra kell alapoznunk. Legelőször azonban tisztáznunk kell, hogy az Esztergomban kétségtelenül létező könyvanyag kinek a tulajdona volt, hiszen a szakirodalomban végig káptalani könyvtárról, káptalani iskoláról olvashatunk. A középkorban Magyarországon, de legalább az Anjou korig, uralkodói meggyőződés volt a germán feudális jog alapján álló magánegyház intézménye kapcsán, hogy az egyház birtoklásában a jogalany a patrocinium. Az adományokat Szt. Adalbertnek tették Esztergomban. Az adományozóval szemben a patrocinium térbeli közelségbe az oltárnál került. Ezért a főoltárnak (benne az ereklyével) állnia kellett az adományozáskor, azaz a jelképes átadáskor[20]. A bajor okleveles gyakorlatban ez az un. " Altarlegung". Végérvényessé és visszavonhatatlanná teszi az adományozást a donátor azzal a ténnyel, hogy az alapítólevelet az oltárra helyezi. "... et quicquid donaverit... pro redemptione animae suae hoc per epistolam confirmet propria manu sua ipse et testes adhibeat VI vei amplius, si voluerit. Inponant manus suas in epistola et nomina eorum notent ibi, quem ipse rogaverit. Et tunc ipsam epistolam ponat super altare et sic tradat ipsam pecuniam coram sacerdote, qui ibi deservit [21]". A meggondolás alapja az, hogy a klérus vagy konvent csak közvetitőszemély a szenthez, és ezért szól igy a dedikáció: "tradiditque ad sanctum Michahelem super ipsum altare in monasterio[22]. Ennek a jogi gyakorlatnak esztergomi könyvemléke is van, és egyúttal magyarázat a possessor bejegyzésre is. A könyvtár un. Perugiai Bernát kódexében igy jelölték az adományozás tényét: "Hunc codicem dedit P[ern]h(4 rdus s[an]c[t]o Adalberto". Éppen ezért találjuk a különböző egyházak, apátságok birtokösszeirásában a vagyontárgyak között a könyveket is felsorolva, kiemelve, hogy a birtokos a patrocinium. Szt. László Szent Márton monostorát ajándékozza meg, és erősiti meg az elődei által is adományozott javak birtoklásában, és ezek között szerepelnek a könyvek is[23] . Ebben az értelemben mi a továbbiakban az esztergomi egyház könyvtáráról — bibliotheca ecclesiae Strigoniensis — beszélünk, amelybe beletartozik minden könyv, ami kimutathatóan nem az egyes érsekek, kanonokok magántulajdona volt. Ugyanígy a chorus Strigoniensis alatt értjük azt az együttest, amely-