Vitályos László: Ady–Léda–Csinszka. Visszaemlékezések és levelek a költő életrajzához (A MTAK közleményei 4. Budapest, 1977)
Függelék
143 morú, aggódó és elkeseredett vagyok, hogy nem is irok róla mert a fele szemrehányás a másik fele pedig keserű önvád, megbánás lenne — ennek a levélnek. És én nem akarok a magam szegény, vergődő, sebesrevert lelkén keresztül rossz lenni hozzád drága. Bántottak, kinoztak és te aludni akartál. Nem tudni, nem érezni és nem fájni. Ugye igy volt? Ugye ennyi volt? És nem volt ott a puha álmot hozó, meleg kezem hogy <az> égő, drága arcodhoz szoritsad, de ott volt az álmot, ha kell halált adó méreg és az is megtette, megadta a szükséges eltompulását, nem érzését a rossznak. Ugy érzem hogy megpattan bennem rögtön valami, rettenetes idegfeszültség, önuralom van bennem már második napja s csak ha magam vagyok ráz össze egy lentről feltörő, elfojtott sirás, Fá j, — mi és miér t még nem tudom de Fá j, erősebben, őszintébben, gyilkosabban mint minden rossz ami eddig hozzám vágódott az életben. — Lehet hogy tegnap meritett ki a váratlanul jött hir, brutális furcsa berontása, az egész napi elhallgatása Nagymama előtt a bajnak. Közömbös, kedves, köznapi arcot vágni, nevetni, felelni, kérdezni ha kell és hallgatni arról hogy belül talán az egész életem emésztődik fel, vállik [! ] porrá, semmivé. — Mikor kaptam a Nándor sürgönyét 5 percig megszűntem élni, gondolkozni és akarni. Addig nem tudom mi ment végbe bennem: azt hiszem minde n. — Aztán rögtön sürgönyöztem Neked. Hideg vizet ittam s a szivem őrült dobogása közben már tudtam, hogy baj esetén menni fogok mindenáron hozzád . — Ezt tudom ma is. Nagymamának nem szóltam a bajról, elég histeriásak, élettől ostorozottak vagyunk itt hárman hogy megbolonditsuk egymást egészen. Behívtam Karcsolyt és megmondtam neki. Ostoba volt, fontoskodó és én fájóan éreztem amit józan perceimben mindég tudok, hogy fájdalmasan egyedü l és izoláltan kell viseljem az ólomsulyal [! ] rám zuhanó kétségeket, csapásokat, bizonytalanságot amit rám ró a Sorsom. — Rajtad keresztül vagyok, — már és leszek csak sebezhető, összetörhető, mert rajtad kivül nincs senkim, semmim, még komoly életet adó vágyam sem. Hát rajtad keresztül ront reám az Élet. — És erős voltam, férfi és nagyszerűn egés z ember tegnap este 6 óráig. írtam Lajosnak, kertbe [! ] jártam, foglalkoztam, szeretettel, meleg tréfás hangon beszéltünk rólunk Nagymamával és én birtam Csinszky. Este megjött a sürgöny, megjött a titkár szombati levele, a levél amibe tőled eg y kézvonás eg y gondolat nincsen. Egy idegen betű halmaz, köteles, jóindulatu értesítés és bennem az egész napi, merev, elfojtott és felhalmozott kétségbeesés égő, keserves sirásba tört ki. Most is sirok. És az éjjel 4 óráig sirtam és Nagymama még ma se tudja hogy komolyan beteg, sanatoriumban fekvő vagy Dyska. — És én ma még sürgönyt sem kaptam, — Mi van vele d? Mi történ t? Csak sejtem és nem is merek gondolkozni. — Fá j, más érzésem nincs. — Rossz—előérzet, ideges kimerülés, kétségbeesés ez a fájás nem tudom, de kinos és Te vagy az oka. — Vagyok olyan okos, olyan degenerált hogy semmitől, a haláltól se féljek — d e ig y, külön, befejezetlenül még a legkissebb elvállás [! ] is irtózatos. — És mindez látod nem szemrehányás a Te helyedbe [! ] talán épen igy, ilyen önző, magamat pusztitó lelkiismeretlenséggel tettem volna amit Te tettél. Nem csodálkozom és nem vádolok nem vagyok jobb, nem vagyok több mint Te csak nagyon alárendeltebb minden helyzetbe, mert türőnek, asszonynak és erőtlenebbnek csinált az isten. — Kérlek, alázatosan, megtörve és megverve kérlek vigyázz magadra . Vagy ha kinos vagyok neked, adj módot rá hogy
