Bükyné Horváth Mária: Az Akadémiai Könyvtár kurrens külföldi periodikum állománya az 1970-es években (A MTAK közleményei 3. Budapest, 1977)

I. Az állományelemzés kérdései a szakirodalom megvilágításában

7 igényeit a hallgatók, az oktatók számától, valamint az oktatott tárgyak szakirodalmának nagyságától függően megállapították. 3. A meglévő állományt bibliográfiákkal területenként hasonlították, s kiderítették a meglévő szakirodalom % -os arányait. E pontban nagy súlyt fektettek a periodikum-állományra. 4. Korábban mindeme szempontokat a hallgatók igényeinek nézőpontjából vizsgálták, a jelen értékelés a kutatók igényeinek nézőpontjából történt. — Mint látjuk az értékelés az állományból indul ki, tehát — járulékosan — állománystruktúra-feltárással is jár. — Egy további idevágó, de az említett bibliográfiából kimaradt tétel: M.Helbig és G. Helblg 1970-ben megjelent tanulmánya a könyvtári állomány rendszerjellegéről. Megállapították — operáció-kutatási módszerekkel — hogy miként fonódnak egymásba a különféle könyvtári munkafolyamatok. "A könyvtárban a könyvtári állományé a központi szerep — Írják — , s a könyvtári politikától a technikai berendezésig minden erre hat vissza." A továbbiakban javaslatot tesznek bizonyos állományelemzési megoldásra, aminek a használat érdekében kell történnie, majd a megfelelő használatelemzési eredményeknek ki kell hatniok az állomány alakulására. — A szovjet J. N. Sztoljarov, 1973-ban, hasonló témát érintett tanulmányában. Arra mutat rá, hogy a könyvtári munka egyik legfontosabb mutatószáma az állomány nagysága, amely meghatározza a könyvtár használatát magát, valamint az összes többi, a könyvtári statisztikában használatos mutatószám nagyságrendjét. Az igényekhez viszonyítva túlságosan kis állomány rendkívül előnytelen, de az aránytalanul nagy állomány is hátrányokkal jár (hely-, idő-, költségpazarlás). E veszélyek kiküszöbölhetők — pontos állományés használatelemzés után — , ha a növekedés arányosnak bizonyul az olvasók számával, s ha a gyarapítás figyelembe veszi a szellemi igények komplexitását és nem növeli a passzív állományrészt. Az állomány nagyságát nem merev egyoldalúsággal határozza meg, hanem a Medinszkij-képletet alkalmazva, mely szerint az állomány nagysága egyenesen arányos az olvasók számával és az egy olvasóra eső kölcsönzések számával, és forditva arányos az egy egységre eső kölcsönzések számával. Az állomány — erre is utal Sztoljarov — persze szükségképpen tartalmaz kevésbé használt müveket is (a rendelés idején csak megközelítően lehet megállapítani az olvasók igényeit, s igy megvételre kerülnek kevésbé használt müvek is, másrészt bizonyos ideológiai, szépirodalmi, ismeretterjesztő, hivatalos és referensz-kiadványokat mindenképpen be kell szerezni). — Az utóbb emiitett két mü elsősorban módszerbeli elveket közöl állományelemzéshez, semmint konkrét állományelemzést. A könyvtári állomány és a selejtezés Egyes könyvtárak viszonylatában tulajdonképpen akkor merül fel legközvetlenebbül az állomány strukturális feltárásának igénye — az áttétel nélküli állományfeltárás feladatát nem számítva — amikor adott állomány selejtezésének ügye kerül szóba. A kiselejtezendő állományrész felderítésével kapcsolatban a legelfogadottabb eljárás a könyvtári állománynak a szakonkénti felezési idő alapján történő selejtezése. De talán nem is annyira a selejtezés készteti a könyvtárost leggyakrabban a felezési idő alkalmazására: sokszor ugyanerre készteti a raktárhiány, tl. az állomány egy részének tárolóraktárakba való kihelyezési szükséglete. Hogy a periodikumok mely része kerüljön tárolóraktárba, mely évfolyamtól kezdve kerüljenek ide a kötetek, mely periodikumok maradjanak a kéziraktárban, s melyek kerüljenek a praesens-gyűjteménybe — megannyi kérdés, melyre egzaktabban felezési adatok segítségével és az állomány rendkívül alapos ismeretével lehet csak válaszolni. Igaz, számos esetben módszerbeli eltérések mutatkoznak a felezési idő kiszámításában (vö.pl.:L.M.Raisig, 1961), sőt ennek értelmezésében (vö.: E.A. Wilkinson, 1972). Ilyen eltérésekre utal SzávaKováts Endre is a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 1973. évi 2. számában megjelent tanulmányában (a 90. lapon), de ilyen véleménykülönbségeknek ugy is tanul lehetünk, ha sajátmagunk kísérjük figyelemmel a nemzetközi szakirodalmat. Meg kell azonban mondanunk, hogy a szakonkénti, idézetszámláláson alapuló felezési idő értékét illetően — a vizsgálat földrajzi helyétől (ti. ha egy adott helyen megjelent forrásokra leszükitve számítjuk ki a felezési időt) és időpontjától függően — értékeltéréseket mindig is fogunk tapasztalni. Még nagyobb el-