Fejezetek a 150 éves Akadémiai Könyvtár történetéből (A MTAK közleményei 2. Budapest, 1976)

A „G. Telekiek' alapítványa"

nyugat-európai tanulmányútján, főleg Angliában, az állami és szociális intézmények, a parlament, a kórházak, börtönök, valamint a tudományos intézetek keltették fel a figyelmét. Hazatérése után az erdélyi kormányszéknél lett titkár, utóbb pedig az erdélyi királyi tábla assessora. A századfordulóig Erdélyben élt, majd Magyarországra költözött, s itt mint Somogy megye főispáni adminisztrátora, majd a hétszemélyes tábla bírája tevékenykedett. Hivatali szolgálata mellett már Erdélyben, az 1790-es években aktívan részt vett az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság és a vele kapcsolatos Kéziratkiadó Társaság munkájában, ő töltötte be a pénztárosi tisztet. Az 1800-as évek elejétől mindinkább egy tudós társaság létrehozásának gondolata foglalkoztatta, ahogy Bajza írja róla: „neki a tudós Társaság kedvenc eszméje volt". Előbb ,,A magyar nyelv előmozdításáról buzgó esdeklései gróf Teleki Lászlónak" címen adott közre egy tanulmányt nyomtatásban (1806.), később maga tűzött ki pályadíjat egy tudós társaság felállításának módját kidolgozó mű készítésére. A beérkezett 12 pályamű elbírálása után német nyelven kiadta saját elgondolását is „Über die Einrichtung einer gelehrten Gesellschaft in Ungarn" címmel (1810). Bár a tudós társaság ekkor még nem valósulhatott meg, Teleki László az 1810-es évek tudománvszervező törekvéseiben is szerepet vállalt, ő lett 1817-ben a tudományos és irodalmi munkák jutalmazására létrehozott Marczibányi-alapítványt gondozó bizottság első elnöke, s az alapítvány pályadíjai mellé maga is jutalomkérdést tűzött ki. A Teíeki-tervezte tudós társaság kettős célt valósított volna meg: elsőként a nemzeti nyelvű tudományosság lehetőségének megteremtését (e célkitűzés függvényeként foglalkozott Teleki különös érdeklődéssel a nyelv kérdéseivel), másodikként pedig a fejlett külföldi országok tudományos eredményeinek megismerését és megismertetését. Teleki László ifjúkorától fogva gyűjtötte a könyveket, már apja életében megvetette saját külön gyűjteménye alapjait. Könyvtárát az apai könyvtárral összehasonlítva megállapítható, hogy kevésbé törekedett személyes érdeklődésének kielégítésére, s alacsonyabb volt gyűjteményében a legfrissebb publikációk arányszáma is. Értékes művek viszonylagos teljességének megszerzésén munkálkodott. Ezzel függ össze az az igyekezete, hogy egészében megszerezze magának neves könyvgyűjtők hagyatékát, pl. a debreceni patikus, Kazay Sámuel értékes gyűjteményét (amely azonban nem került tulajdonába), de olyan esetről is tudunk, amikor nem a tulajdonos halála vagy életkörülményeinek változása miatt eladásra kerülő könyveket próbált megvenni, hanem maga volt a kezdeményező. Így pl. igyekezett rábeszélni Sinai Miklós debreceni klasszika filológus, egyháztörténész professzort (1730 — 1808), hogy adja el neki értékes könyvtárát. Az apja halála utáni osztozkodáskor is elsőnek az értékes, magyar vonatkozású Cornides-gyűjteményre jelentette be az igényét; öccsét a tulajdonképpeni atyai könyvtárból kívánta megfelelő értékben kielégíteni. Teleki József könyvei közül tehát csak egy kisebb részt kért magának, igaz viszont, hogy nagy hozzáértéssel válogatta ki a legjelentékenyebb művek javát. A gyűjtemény kéziratos katalógusai alapján képet alkothattunk Teleki László könyvtára alakulásának több fázisáról. A teljes állományt leíró első kéziratos jegyzék, 1803 után készült, s ehhez a közvetlen indítékot valószínűleg a Nemzeti Múzeumot és könyvtárát alapító Széchényi Ferenc (1754—1820) nyomtatott könyvtár-katalógusának megjelenése adta. Ismeretes, milyen céltudatos művelődéspolitikai koncepció szerint küldte szét Széchényi az első katalógusköteteket hazai és külföldi intézményeknek s magánszemélyeknek 20