Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságai 1854–1949 (A MTAK kiadványai 70. Budapest, 1974)

A Magyar Tudományos Akadémia elnökségéhez és igazgatótanácsához tartozó bizottságok

72 terhére 500 Ft-ot kiutalványozni, még pedig az utóbhi összeget egy általánosan érzett s napról-napra érezhetőbb szükség pótlására. Már az országgyűlési tárgyalások alatt is felszólalás tárgya volt a nyelvünkben mindjobban elharapódzó s közhasználatban megma­radó idegen szók ÓB kifejezések kiküszöbölésének szüksége, termé­szetesen nem értve ide a tudományos műnyelv szavait és kifejezéseit. Evégből legcélszerűbbnek tartanám, ha a M.Tud, Akadémia nyelv­tudományi osztálya minél előbb egy oly kisebbfajta szótárt állí­tana össze ós bocsátana közre, amelyben a leginkább lábrakapott ide­gen szók és idegenszerű kifejezések jó magyar egyenértékesei elő lennének tüntetve. E szótárnak a gyorsan dolgozó hírlapirodalom is, melynek egyes szók és kifejezések általános elterjedésében oly nagy szerepe van, különösen jó hasznát vehetné". "Hálás köszönettel vétetik és javaslattétel végett kiadatik az I. osztálynak" - rendelkezett a jegyzőkönyvben foglaltakkal kapcso­latban az Akadémia. (1. ÖÜ.Jk. 1897.okt.28.) Az I. osztály még ugyanez évben ugy határozott, hogy "I. Mi­előtt az állandó szótári bizottság megválasztatnék, egy tervező bizottság választatik, mely a majd megválasztandó állandó bizottság összeállítását, munkakörét és eljárása módját megállapítja. "E bi­zottság tagjai: Joannovics György, Simonyi Zsigmond, Szinnyei Jó­zsef, Zolnai Gyula, Thewrewk Emil, Gyulai Pál, Szily Kálmán. II. "A kisebb szótárt illető ajánlat áttétetik a Nyelvtudományi Bizottsághoz, hogy állapitsa meg tervét, válassza meg szerkesztőjét, vagy szerkesztőit s tegyen jelentést az osztálynak". (I. osztály jegyzőkönyvei 1897.nov.20.) Az osztály 1898.márc.21-én jóváhagyta a "tervező bizottság" javaslatát, és ugyanekkor a bizottság teendő­inek főbb jellemzőit is körvonalazta. (I. osztály jegyzőkönyvei 1898.márc.21.) Az Akadémia ügyrendje szerint a Szótári Bizottság "az összes Akadémia kifolyásának tekintendő" ós tagjait a nagygyűlés választja. 1898 tavaszán a nagygyűlést zárt osztályülésben megválasztották a bizottság tagjait. (I. osztály jegyzőkönyvei 1898.máj.3.) Első ülé­sét május 17-én tartotta, amikor legsürgősebb tennivalóul az ügy-

Next

/
Thumbnails
Contents