Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságai 1854–1949 (A MTAK kiadványai 70. Budapest, 1974)
Az MTA I. Nyelv- és Széptudományi osztályának bizottságai
139 Béla és Kodály Zoltán rendezésében az összehasonlító nagy népzenei kiadvány elkészítése. Az Akadémia e bizottságának népzenei munkásai immár 16 év óta az Akadémia jelentős anyagi támogatásával (18.000 pengő) részben uj fonográf hengereket gyűjtöttek, részben Bartók és Kodály irányítása mellett rendezték a több mint 20.000 kottalapból álló gyűjteményt..." (RAL. 96/1947). A háború után a Néptudomány! Bizottság újjáalakulásával, újjáalakult a Népzenei Albizottság is. Mindenkori elnöke Kodály Zoltán lett, tagjai: Ortutay Gyula, Horváth János, Lajtha László, Veress Sándor és Zsirai Miklós. (Néptud.Biz.jegyzk. 1946.ápr.29•) A bizottság ügyrendjének tárgyalása alkalmával Kodály Zoltán javasolta, "hogy mindazt a néprajzi tudományos intézményt, társulatot, amely a magyar nép kérdéseivel foglalkozik, össze kellene hivni ós megbeszélni az összes feladatokat". Ekkor vetődött fel az egyes intézmények munkaterületének célszerű elhatárolása, a munkálatok összehangolása ós ezzel az egységes irányítás problémája is. (Uo.) Szerencsére a háború nem pusztította el az órtékeB népzenei gyűjteményt ós igy annak sajtó alá rendezése Kodály Zoltán kezdeményezésére hamarosan megindulhatott. 1946-ban még csak egy kottamásolót biztosított a munkálatokra a VKM (az Akadémia akkori anyagi helyzete ezt nem engedte meg), 1949 elejétől már tetemes összegeket bocsátott a Corpus Muslcae Popularis Hungaricae kiadásának költségeire (Vö.: Néptud. Biz.jegyzk. 1946.ápr.29. és RAL. 113/1949). A Magyar Népzene Tára kötetei azonban már az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadásának keretében a Népzenei Kutatócsoport munkájának eredményeként jelentek meg. A NÉPZENEI ALBIZOTTSÁG MUNKATÁRSAI Elnökök 1934-1935 Gombooz Zoltán 19351936-1946 Németh Gyula 1946-1949 Kodály Zoltán