Szentgyörgyi Mária: Célkitűzések és reformtörekvések a Magyar Tudományos Akadémián 1831–1945 (A MTAK kiadványai 69. Budapest, 1973)
III. 1867 – 1905
06 Az elnök szavához a főtitkári jelentés megállapítása csatlakozik: "nincs okunk titkolni az Akadémia körén belül ls kifejezést talált gyakorta az elégiiletlenség a fölött, hogy a tervszerű eljárás és a szigorú bírálat követelései nem mindenkor emelkedhetnek érvényre." 95 Ez az Akadémia Ítélete önmagáról, a magyar tudós társadalomról és a tudomány Iránt érdeklődő közvéleményről, amikor 1889-ben a társulat, melynek "elnökei oddiglan mindig a közélet legkiválóbb férfial voltak", elnökül választott "egy szerény professzort, kit hallgatóin kívül 96 mások alig Ismertek." És az Akadémia történetének 1889-1905-ig terjedő korszaka - egy társadalmi és gazdasági problémákkal terhes korban, egy sovinizmustól fűtött nagyhatalmi ábrándot kergető társadalomban - célkitűzéseiben és hivatalos megnyilatkozásaiban, egyaránt tiszta, hivatásának magaslatán álló irányvonalat képvisel. Az akadémiai élet sem mentes a kor belső ellentmondásaitól, de a régi Akadémia történetének ez az egyetlen szakasza, amikor az akadémiai vezeté s egyértelműen és következetesen a tudomány és a nemzet valóságos érdekelnek képvise97 lője és egyben az egykori "ellenzék" legjobb célkitűzéseinek folytatója. Eötvös Lóránd elnöki székfoglalójában saját tudományos és politikai hitvallását avatja az Akadémia célkitűzésévé. "A czél tisztán áll előttem. Az Akadémia alapszabályaiban azt olvassuk, hogy czélja a tudomány és az Irodalom magyar nyelven művelése és terjesztése, történetének szelleme pedig azt súgja: törekedjünk orra, hogy nemzetünk magyar, de nemcsak magyar, művelt is legyen, s mint ilyen megállja a helyét a számban nagyobb, hatalomban erősebb európai nemzetek között. Nagyot haladtunk az utolsó évtizedekben e czélunk felé, bátran mondhatjuk, hogy vagyunk olyan jó magyarok, mint a milyen Jó német a német, jó franczln a franczla és jó angol az angol; európai műveltség tekintetében ls magosabbon állunk ma, mint ötven éve, de azért ne feledjük egy pillanatig sem, hogy ez Irányba az emiitett nagy nemzeteket még el nem értük. Azért épen most, a mikor a n emzeti létünk jobban biztosítva látszik - mint bármikor volt, egész erőnket arra kell fordítanunk, hogy az előttünk haladókkal egy vonalba jussunk. Ezt téve, jobb hazafiak leszünk, mint ha a történe-* kinkben és köznépünk életében megőrzött ősi szokásokat túlmagasztalva, azoknak erőltetett fölelevenltése által törekednénk a nemzeti létünket biztosítani , mert bizony e szokások között van rossz szokás elég, nem Európába és nem a mai korba illő pedig még több." " . . . ml is csak azt kívánhatjuk, hogy müveit nemzet legyünk, nem pedig etnográfiai kuriozitás."